BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Baloldali dallamok

Miközben Gyurcsány Ferenc új hangot próbál meghonosítani a baloldalon, a Fidesz egyelőre maradt a régi retorikai eszközöknél, de hangvétele keményedik. Az új miniszterelnökkel esély mutatkozik arra, hogy a baloldalnak sikerüljön megfogalmaznia önmagát.
2004.10.01., péntek 00:00

1996, a "polgári Magyarországról" szóló program meghirdetése óta a Fidesz a belpolitikában az igazodási pont. Függetlenül attól, aktuálisan melyik párt van hatalmon, a bal mindig a jobb vezető erejéhez képest határozza meg önmagát. A szocialisták akkor is gyakran az ellenzék ellenzékeként viselkednek, ha kormányoznak. Ennek egyik oka, hogy míg a Fidesz a 90-es évek közepén, fél-, vagy talán egész fordulata nyomán megtalálta az értékeket és hívószavakat, amelyek révén rendszerbe szervezhette mondandóját, a baloldalnak nem sikerült hasonló cselekedetet végrehajtania. Az MSZP-ben nem születtek érdemi válaszok az alapvető kérdésre: a párt mitől baloldali, vagy szociáldemokrata voltaképpen.

Gyurcsány Ferenc színre lépésével esély mutatkozik arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. A miniszterelnök jó időben volt jó helyen, s képes volt felismerni a kielégítetlen és növekvő igényt a stratégiára, az ideológiára. Anélkül, hogy írásait, felszólalásait mélyelemeznénk, nyilvánvaló: mondandója magában rejti a várt válaszok lehetőségét. Már ha a későbbiekben valóban kiderül, hogy nem pusztán olvasmányokból ollózott "zanzáról", hanem koherens világlátásról van szó. A kormányfő dinamikus, jó beszédkészségű, szerepjátszásra hajlamos személyiségként tűnik fel, aki ráadásul - ez a legfontosabb - magához tudja ragadni a kezdeményezést, meg tudja határozni a témákat. Más kérdés, hogy időnként pozőrnek tűnik, némely kifejezései, gesztusai kínosak, sőt olykor mulatságosak, s ilyenkor nem hiteles.

Akárhogy is, az új miniszterelnök új hangnemet honosíthat meg a MSZP-ben és a kormányban. "Újra van azonos dallama és üteme a magyar baloldalnak" - mondja ő maga. Azt még nem tudjuk, a szocialistákat sikerült-e véglegesen lenyűgöznie, meggyőznie. Ám annyit mégis, hogy erre minden fórumon kísérletet tesz, a párt vezető politikusaival, testületeivel rendszeresen tárgyal, átveszi ötleteiket. Gyurcsány Ferenc sokat haladt előre az elmúlt napokban, hetekben. Már azok a szocialisták is elismerik tehetségét, akik korábban nem szívesen látták volna vezető pozícióban. Igaz, az MSZP-ben sem biztos mindenki abban, hogy "előző élete" miatt nem lesz-e könnyen támadható.

Tény, hogy miközben a miniszterelnök "új", addig a Fidesz egyelőre maradt a "régi" - tovább keményedő hangvétellel. Az ellenzéki párt vezetői a parlamentben a szokott forgatókönyvek szerint támadják Gyurcsány Ferencet, s ezenközben tényleg KISZ-es és üzletemberi karrierjének "állomásait" sorolják elrettentő példaként. Kérdés, hogy a hangnem a későbbiekben mennyire lesz jellemző a "fősodratú" nyilatkozókra. Különösen annak tükrében, hogy Gyurcsány Ferenc maga is igyekszik kihasítani egy jókora szeletet a politikai középből. Egyértelmű: nem mond le arról, hogy a nemzeti - vagy akár a cselekvő emberekre építő - retorikát minden körülmények között használja.

A Fideszben elismerik, a miniszterelnök keményebb dió, mint elődje volt. Ezzel együtt abban bíznak, lendülete hamar megtörik, kifullad. Jönnek a hétköznapok, mondják, s ha addig nem, az adótörvények és a költségvetés vitájakor kiderül, hogy a kassza üres.

Mindezeken túl a fentiek főként a politizálás parlamenti szintjére érvényesek, amiből Orbán Viktor "természetesen" kimarad. Őt továbbra is egy szinttel följebb szerepeltetnék, remélve: ahogyan Medgyessy Pétert, úgy Gyurcsány Ferencet sem sikerül melléje emelni a baloldalnak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.