A héten elkészül a Gyurcsány-kormány programjának első változata - értesült a Világgazdaság. Bár tartalmának részletei még nem ismeretesek, a prioritásokra a miniszterelnök-jelölt eddigi megszólalásaiból is következtetni lehet. Így előtérbe kerülhet a decentralizáció, az önkormányzatok szerepének erősítése, a rászorulók támogatása az igazságosság jegyében, valamint a munkahelyteremtés. Gyurcsány Ferenc az elmúlt hetekben találkozói során többször végighallgatta a jelenlegi minisztereket, és javaslatokat kért tőlük. A programról Hiller István, az MSZP alelnöke tárgyal a koalíciós politikusokkal, s egyúttal ő foglalja össze, szerkeszti rendszerbe az elképzeléseket. Ebbe a munkába azonban meghatározó mértékben "belefolyik" maga a miniszterelnök-jelölt.
Az elkövetkező időben várhatóan kiszorul a kormányzati kommunikációból a "reformretorika". A miniszterelnök-jelölt a hírek szerint nem a szükségesnek tartott reformok hangsúlyozására kívánja kihegyezni mondandóját, hanem az "azt kell megcsinálni, amit lehet, de abba nem szabad belefogni, ami kudarcot hozhat" alapelv jegyében akar politizálni. Ez azt is jelenti, hogy új prioritásokat határoznak meg. Ezek persze tükrözhetnek átfedéseket is: ilyen például a munkahelyteremtés. Gyurcsány Ferenc egyszersmind saját politikai víziójára kívánja felfűzni programját. Elődjét két és fél éves "regnálása" során éppen a vízió, az átfogó stratégia hiánya miatt érte gyakori bírálat.
Mindennek több gyakorlati konzekvenciája is lehet: egyrészt a várható változások nem annyira a kormányzati struktúrában, mint a politizálás tartalmában mutatkozhatnak meg. Azaz indokolatlan a minisztériumok rendszerének és személyi vezetésének jelentős átalakítására számítani, ehelyett a háttérintézmények számának és szerepének csökkentését tervezik. Igaz, ez nemcsak a jelölt szándékain múlik, hanem azzal is magyarázható, hogy saját csapatának létszáma csekély, "hozott anyagból kell dolgoznia", alkukat kell kötnie. Emberei is azt állítják: kívülről is látható, kik azok, akik gyengének mutatkoznak, ám elmozdításuk pillanatnyilag feleslegesnek tűnik.
Határozott cél a kormányzás stílusának megváltoztatása, amely ezentúl nyitottabb, "civilebb" lenne. Átalakulhatnak a kormányülések: Gyurcsány Ferenc operatívabb, pörgősebb munkát végeztetne a miniszterekkel, a vitás ügyek eldöntését pedig szűkebb körre, az öt-hat fős kormánykabinetre bízná. Már ma nyilvánvaló, hogy a politikai kormányzás egyértelműen első számú szereplőjének magát tekinti a leendő miniszterelnök. Többen mondják, a Medgyessy-kormányt politikai értelemben Kiss Péter kancelláriaminiszter, pénzügyileg pedig Draskovics Tibor pénzügyminiszter irányította. Ennek Gyurcsány Ferenc színre lépésével vége. Kijelentései és a költségvetési tárgyalássorozat alapján felismerhető: a jelölt e két miniszterét is "beosztottjának" tekinti. Ezzel együtt igyekszik korrekt munkakapcsolatot kialakítani a tárcák vezetőivel. Egyrészt rendszeresen konzultál velük - sőt minden szocialista és akár szabad demokrata politikussal és csoporttal, akikkel és amelyekkel egyáltalán lehetséges -, másrészt mindegyiküknek előremutató terveket ígér.
Módosulhat a továbbiakban a kormányzati kommunikáció is, mivel "a jobb beszédkészségű" miniszterelnök mellé más csapatot szervezhetnek. Sokan hangsúlyozzák: Gyurcsány Ferenc győzelme az MSZP-n belül egyfajta "PR-forradalom" volt. Ezt közvetlen csapatának összetétele is alátámasztja, hiszen mindegyikük kommunikációs szakember. Ebből is következően előtérben marad a jelölt szerepeltetése. Gyurcsány Ferenc bármilyen szituációban megtalálja a helyét, és összességében jól kommunikál, még akkor is, ha az elmúlt hetekben két - környezete által is elismert -, viszonylag súlyos hibát vétett. A parlamentben "nagy jólétről", egy televízióműsorban az "öregecskedő feleségek" lecseréléséről beszélt.
A "vizionárius" politikáról a koalícióban azt mondják: még kérdéses, mi lesz a tényleges tartalma, azazhogy milyen elemek kerülnek végül markánsan előtérbe. További dilemma, hogy ezek megvalósítására meglesznek-e a szükséges források, illetve elégséges lesz-e a politikai eltökéltség. (GA-TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.