Olcsó élcelődésre adhatna okot, hogy a Pénzügyminisztérium tegnap hivatalosan is bevallotta azt, amit korábban kitartóan és kategorikusan cáfolt. Hiszen amikor lapunk az elmúlt hónapokban többször is megosztotta információit olvasóinkkal az idei deficitcél tarthatatlanságát illetően, gyakran kaptunk sértődött, kioktató, sőt lekezelő reakciót a tárca részéről. Most kellő udvariassággal csak annyit válaszolnánk ezekre: kár volt.
Nézzük inkább a bejelentett intézkedések konkrét tartalmát. A PM nagyjából arra a szintre módosította az idei deficitcélt, amit a piaci elemzők vártak. A befektetők megnyugtatása végett megspékelte egy kisebb takarékossági csomaggal, és jelezte: az euró 2010-es bevezetéséhez vezető konvergenciaprogramot érvényesnek tartja, bár a jövő évre vállalt deficitcél kissé mégis emelkedhet. Emellett egy politikai szempontból zseniális húzással jelezte: jövőre megsarcolja a bankok valóban kiemelkedő nyereségét.
Valóban ilyen egyszerűen el lehet intézni mindezt? Ha csak a forint árfolyamát tekintjük, akkor úgy tűnik, minden rendben. Múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt találta mondani (s ez Orbán Viktor reformellenes kijelentéséhez hasonlóan nyilván már nem puszta nyelvbotlás volt), hogy "Az pedig, hogy a gazdaságpolitika egyik szeletében, a költségvetésben tenni kell az egyensúlyért, az elemzőkön kívül senkinek nem fontos." Lehet, hogy már nekik sem?
Mert azért az mégiscsak furcsa, hogy a forint azután erősödik, hogy immár feketén-fehéren ismét bebizonyosodott: a magyar költségvetés előrejelzései a kártyából való jóslás szintjén állnak. Vagy talán az nyugtatta meg őket, hogy Gyurcsány Ferenc megtartja Draskovics Tibort, aki verbálisan ugyan nagyobb hitelességet épített ki az elmúlt hónapokban, de a tények valahogy mégsem akartak a szavaihoz igazodni?
És nem is csak az idei költségvetésről van szó. Ha a jövő évi terv is csúszik, akkor mi garantálja a konvergen-ciaprogram szoros menetrendjének betartását? Vagy lehet, hogy a befektetőket - a hosszú távú forint/euró hozamkülönbségek legalábbis erre utalnak - már ez sem igazán foglalkoztatja?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.