Helyén marad a pénzügyminiszter - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A leendő miniszterelnöknek van tehetsége a drámai feszültség adagolásához. Draskovics Tibor megerősítése egyszerre került nyilvánosságra a beismeréssel, miszerint az államháztartási hiány tervezett mértékét lehetetlen tartani. A két közlés nem okozott meglepetést, sőt: nyugalom költözött a piacokra és a gazdasági szereplők szívébe. Hisz mindenki tudta, hiába a ködösítés, a deficit elszalad, és kézenfekvő volt az is, hogy az év elején hivatalba lépett főpénzügyér helyett senki sem jöhet, aki nála jobb lenne (aki esetleg jobb lenne, az istennek sem akar jönni).
E pillanatban két minisztere már biztosan van a jelöltnek (az első a korábbi rivális Kiss Péter). Az egyik tárcavezér azt találta mondani: a dolgok menete egy fordított Tíz kicsi négerre emlékezteti. Agatha Christie remekművében egyenként távoznak, itt egyenként érkeznek a szereplők.
Amennyiben az eddigiek kapcsán békességről számolhattunk be, a jövő évi adótörvények ismertetése kapcsán ellenkezőleg, viharos fejleményekről kell számot adnunk. Befolyásos bankárok idegesen és minden tekintélyüket latba vetve próbálják elérni, hogy a pénzügyi vállalkozásokat mégse sújtsa magasabb társasági adó. Izgatottan figyeljük, mi sül ki ebből.
Közben létrejött a Fidesz kormányzást előkészítő csapata, a védnökök között jó pár Orbán-miniszterrel. Elsőre úgy tűnhet, mintha az ellenzék vezető ereje a 2002-ben vesztes csapat tagjaira építené a jövőt. Ám benyomásaink azt súgják: a kulcsszerepeket nem feltétlen ők kapják majd, hanem - sok esetben - olyanok, akik nevét tán még nem is ismerjük. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.