Csodák pedig nincsenek
Örök igazság, hogy minden bűvész csak azt húzhatja elő cilinderéből, amit korábban oda elrejtett. Márpedig ha nem rejtettünk el semmit, akkor amit felmutatunk, csak mások érdeme lehet.
A KSH legfrissebb adatai szerint 2004 első tizenegy hónapjában körülbelül 0,5 százalékkal csökkentek a hazai reálkeresetek, miközben a kormányzati kommunikáció ezzel finoman szólva sem esett egybe. De legalább annak örülhetünk, hogy a mérséklődés jórészt a költségvetés viszszafogottságának köszönhető: itt nemcsak az alkalmazottak száma csökkent, de szerényebb volt a fizetésemelés is.
Amikor a legutóbbi választási kampány idején az életszínvonal-javulásról szóló ígéretek egymást licitálták túl, nem sok szavazónak juthatott eszébe, hogy csupán számolási trükköt hall. Ha ugyanis a négy évre ígért emeléseket már induláskor, egyben (nominálisan) adja a kormány, az infláció felpörgetésével a ciklus végére reálértelemben minden javulás eltűnik, miközben matematikailag elővarázsolható a szép növekedés.
Ezalatt a versenyszférában novemberig alig 0,75 százalékos reálbér-emelkedés volt. Figyelembe véve, hogy az emberek 1-2 százalékos növekedést éreznek szinten maradásnak, ez aligha javította a szavazók hangulatát. Ugyanakkor a termelékenység szinte bizonyosan jobban nőtt ennél, emelve a hazai cégek jövedelemtermelő és versenyképességét.
Nem örömteli, hogy várhatóan a bérkiáramlásnál is gyorsabban nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az emberek nem fogták vissza a béreknél is jobban igényeiket: a bankok örömére a vásárlásokhoz felhasznált hitelek állománya is emelkedett, vagyis a háztartások ma túlzottnak mondható eladósodottsága nem csökkent. Ráadásul mindez reálértelemben még mindig vásárlóerő-csökkenést jelentett.
Elgondolkodtató az is, hogy bár a fizikai foglalkozásúak bruttó bére emelkedett inkább, a nettó kereset tekintetében a szellemi dolgozók jártak - árnyalatnyival - jobban. Ez alapján úgy tűnik, a mai adórendszer azonos mértékű béremelésből kevesebbet hagy a kisebb keresetűeknél, ami az adóztatási alapelveknek igencsak ellentmond.
Csodák tehát nincsenek: a folyamatos, alig csökkenő költségvetési túlköltekezés számláját valakinek meg kell fizetnie. A számlát tavaly inflációs adó képében a teljes lakosság állta.
