Nemzetstratégia túlzások nélkül

Kérdés persze, hogy tisztában vannak-e a tét nagyságával a társadalmi-gazdasági élet szereplői. Az ország jövőjéről, több kormányzati cikluson átnyúló fejlesztésekről kell dönteni igen hamar, lehetőleg még ebben az esztendőben, és gondoskodni kell a megvalósítás felté-

teleiről is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feltételezhetően ennek tudatában várja konzultációra február 3-án a négy parlamenti párt vezetőit. Elvben már ezen a találkozón lehetőség nyílik arra, hogy mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal kifejtse a maga álláspontját a jövő Magyarországáról, fejlesztési tervek sorával "bombázza" a kabinetet, segítse hozzá az országot a célravezető koncepció kialakításához.

Itt tűnhet fel az első buktató. Vajon képesnek bizonyulnak-e a társadalmi-gazdasági élet szereplői arra, hogy politikai megfontolásaikat, önös érdekeiket félretéve belátható időn belül konszenzusra jussanak a jövő fejlesztési céljait illetően? Az eddigi tapasztalatok nem sok jóval kecsegtetnek; leginkább azzal fenyegetnek, hogy ha nem vigyázunk, politikai marakodás áldozatává válhat a fejlesztési nemzetstratégia, az EU-csatlakozás kivételes esélye a felzárkózásra.

Tanulságként lebeghet szemünk előtt Írország esete. Az írek több mint tíz évet vesztegettek el marakodásra, mígnem észhez tértek, és ellentéteiken felülemelkedve megkötötték egymással azokat a társadalmi-gazdasági megállapodásokat, amelyek következetes - kormányzati ciklusokon átnyúló - betartásával elérték, hogy fejlődése, eredményei alapján Írországot ma az Európai Unió legsikeresebb tagállamai közt tartják számon. Ez az, amiben feltétlenül követendő az ír példa.

Az ország sorskérdéseinek eldöntéséhez elengedhetetlen a kompromisszumkészség. A kormány részéről fontos mielőbb egyértelművé tenni a hatásköröket. Az elmúlt időszakban számos jele mutatkozott annak, hogy a fejlesztési koncepció kidolgozására többen is igényt tartanának a kabinetből. Ez szintén azzal fenyeget, hogy a sok bába között elveszhet a gyerek. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) saját feladatának tartja a stratégia elkészítését és az egész tervezési munka koordinálását. De akkor mit csinál a fejlesztési tárca nélküli miniszter, és miért berzenkedett a gazdasági minisztérium? Ez egészen odáig fajult, hogy már-már tárca- és tárca nélküli csaták robbantak ki - nagyon leegyszerűsítve a feladatot - a pénzosztó szerepért. Az egymásra mutogatás könnyen tévútra visz, nem mozdítja elő a hatékony előrelátást és tervezést, s főleg nem szolgálja az eredményes társadalmi-szakmai egyeztetést. Jó lenne, ha az ellenzék bíráló észrevételeiben túllépne a kormány mindennapos bosszantásán, és végre értékén, szakszerűen kezelné az európai uniós támogatásokban rejlő lehetőségeket a saját fejlődése szempontjából is.

Érdemes lenne végiggondolni az első Nemzeti fejlesztési terv eddigi tanulságait is. A kritikákból okulni nem szégyen, sőt kifejezett haszonnal járhat a második Nemzeti fejlesztési terv elkészítésekor, mert egy sor hibát kerülhet el az ország a következő, 2007-től kezdődő közösségi költségvetési periódusban.

Mindent egybevetve, a feladat kétségtelenül óriási, és a konszenzuskeresés ellentmond a rendszerváltás utáni Magyarország politikai gyakorlatának. Ideje azonban felébredni. Még nem késő merészen elindulni a jövőbe.