A rejtőzködő elnök

Ahhoz már hozzászokott Brüsszel őshonos lakossága, hogy nagyobb politikai rendezvények idején a város egyes részein forgalomkorlátozás van, s hogy a közvetlen találkozó körzetébe csak külön igazolványokkal lehet belépni. De az a már-már paranoiás biztonsági intézkedéssorozat, amely az amerikai elnök EU-intézményi látogatását kísérte, alighanem példa nélkül áll.

Már abban is volt valami valószerűtlen, ahogy az ember végignézett az uniós intézményeket a belvárossal összekötő négysávos sugárúton, amelyen napközben szakadatlanul hömpölyög a gépjárművek áradata, de ahonnan most varázsszóra eltűnt minden élet, csupán a csendőrök egymásutánja törte meg a néma egyhangúságot. Ráadásul mindez nem állt meg az utcáknál. A találkozó napjára szabadságolták az Európai Bizottság dolgozóit is! Az EU szimbólumaként számon tartott (kisebb falu lakosságának megfelelő) bizottsági székház kihaltan kongó folyosókkal fogadta az Egyesült Államok elnökét, midőn kivételesen ide is ellátogatott.

A csúcstalálkozó színhelyéül szolgáló EU tanácsi székhely a belépők ellenőrzésével keltett meglepetést. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy az effajta találkozókra külön akkreditáció kell, amelynek során a kérelmezők űrlapját mindenfajta ellenőrzésnek vetik alá. Az is rendben van, hogy bemenni csak a biztonsági kapukon áthaladva lehet. De az már sokakat váratlanul ért, hogy az átvilágítás után még egy fülkébe is be kellett lépni, ahol jókora sistergéssel apró füstpamacsokat fújtak az ember képébe meg általában a teste körül mindenüvé, és csak ha itt sem észleltek semmit, akkor lehetett továbbhaladni. (Észlelni az elmés szerkezet - mint kiderült - amúgy azt tudná, hogy x órán belül érintkezett-e az ember robbanószerekkel, avagy sem?)

Mindeközben - a külső kordon határánál - több száz tüntető dobolt, fütyült, trombitált és sípolt, folyamatosan jelszavakat skandálva, de olyan hangerővel, hogy a tiltott körzeten belülre is bőven jutott belőle. Főként, hogy a kihalt városképben ők jelentették az egyetlen zajforrást. Amivel már-már a rendkívüli biztonsági rendszabály jogosságát is igazolni látszottak.

Valójában a két dolog - kihalt utca, kihalt épület egyfelől, dühödt tüntetők csoportja másfelől - egy sokkal mélyebben gyökeredző jelenségre mutatott rá.

Arra, hogy a "szabad világ elnöke" - a jelek szerint - hazájából kimozdulva csak úgy tud létezni, ha hermetikusan elzárják. Vendéglátói csak üres, jól védett utcákon, kihalt épületekben tudják garantáltan elkerülni, hogy az alkalmat kihasználva szélsőséges csoportok lelőjék, felrobbantsák vagy legalábbis hogy szitkok, pfujolások, füttyögések atrocitását legyen kénytelen elviselni. (Az utóbbihoz még csak utcai aktivistának sem kell lenni. Hivatalos részről alig titkolták, hogy Bush - többek között - azért sem fogadta el az Európai Parlament elnökének meghívását és nem látogatott el az EU képviselő-testületének plenáris ülésére, mert attól tartottak, hogy az EU-nemzeteket képviselő uniós honatyák soraiból barátságtalan közbeszólások, kiaggatott plakátok, feliratok inzultálhatják Amerika vezetőjét.)

Azaz - a jelek szerint - miközben az európai politika - okkal - stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat, ugyanezen ország vezetője, ha európai földre lép, inzultusoknak és testi épségére is potenciális veszélyforrásnak számító fenyegetéseknek van kitéve, amelyek elől csak karanténszerű elzárással tudják megvédeni. Láthatólag abban sem nagyon lehet megbízni, hogy ha szabad folyást engednének a közember reakcióinak, akkor a többség érdeklődése, tetszése marginalizálhatja az elutasítók demonstrációit. (Hová is lettek a tapsoló, integető, virágot behajító spontán utcai sorfalak képei!?...)

Mindez, ha napi észérvekkel meg is magyarázható, mégis aggasztó jövőképet is hordoz magában. Olyat, amelyben a tömegek vezetője éppen a tömegekkel nem találkozik, csupán a gondosan megszűrt, átvilágított - kifüstölt - kiválasztottak csoportjával meg a hozzá hasonló politikai elittel. Miközben az ügyek, amelyekről határoznak, végső soron mégiscsak e tömegek nevében dőlnek el, látszólag értük, de legalábbis jó eséllyel az életükre közvetve-közvetlenül kiható következményekkel. Valami, amely ha tartóssá válik és intézményesül - bármi is az oka -, aligha tekinthető megnyugtató jelenségnek az igazi demokráciák világában.