Az EU-integráció határai?

Az egyik eset a határok szabad átjárásához, valamint általában a tagországok közötti bel- és igazságügyi együttműködéshez kapcsolódik. A spanyol kormány a napokban úgy döntött, módot ad becslések szerint legalább egymilliónyi illegális bevándoroltnak státusuk legalizálására. A dolog nagyon egyszerű: aki tényleges lakhelyet és tényleges munkát tud felmutatni, azt nyilvántartásba veszik - és (egyelőre hat hónapig) maradhat. (Egyébként valami hasonlóval kísérletezett a belga Guy Verhofstadt első kormánya is korábban.)

Mi ezzel a baj? Az, hogy Spanyolország nem igazán teheti meg többé, hogy amikor a határok körötte minden szomszéd irányában szabadon átjárhatók, akkor egymilliónyi új ember legalizálásával egyúttal a szomszédok felé is kapukat nyit. Igaz, engedélyük formálisan csak spanyol területen jogosít fel hoszszabb tartózkodásra, ám a mozgásszabadság mégiscsak EU-léptékű. És egyes tagországokat több mint aggaszt annak kilátása, hogy eztán a spanyol földön "tisztára mosott", bizonytalan hátterű gazdasági menekültek végül az ő térfelükön landolnak.

Mindez valahol egyébként közvetve az uniós integráció alapvívmányának tekintett négy szabadságjog egyikét, a személyek szabad áramlását is érinti. Még ennél is közvetlenebbül a négy szabadság szívéig hatol egy másik, ezekben a hetekben újból kiélesedő - amúgy már hónapok óta zajló - kakaskodás a szolgáltatások szabadságának kiteljesítéséről. Itt az a jogszabálycsomag okoz vitákat, amely felveti, hogy a szolgáltatások és szolgáltatók kezelésekor az eredetország elvét alkalmazzák (például foglalkoztatási feltételek rögzítésében és hasonlókban). A vita már régen dúl, ennek egyik következménye, hogy egyre több potenciális szolgáltatási területet kivonnak a csomagból, mondván, hogy ezeknél túlságosan érzékenyen csapódnának le a különböző adottságú tagországok eltérő hátteréből adódó eredetkülönbségek.

Ez most csak két példa - volna még -, de érdemes már itt megállni, mert akad egy visszatérő közös tanulságuk (miként a hozzájuk hasonlókban is). Az elsőnél az okozott gondot, hogy a migrációs politika (egyelőre tagállami hatáskörben tartott) szabályozása konfliktusba került az uniós szinten már meglehetősen előrehaladott mozgásszabadság - a schengeni megállapodás és az ebből fakadó szabad határátlépés - integrációs vívmányaival. A másodiknál a szolgáltatásoknak nagyobb EU-szabadságot adni óhajtó törekvések szaladtak bele a nemzeti hatáskörben tartott szociálpolitikai rezsimek különbözőségébe.

Mindkét eset egy EU-alapdilemma konkrét esetekben való manifesztálódása. Tudniillik, hogy az unió szándékosan az érinthetetlenül nemzeti és az önkéntesen bevállalt nemzetek feletti mechanizmusok kényes egyensúlyára épít. Vannak területek, ahol az előbbi a meghatározóbb - mint a védelempolitika, az adózás vagy szociálpolitika -, van, ahol az utóbbi (például az egységes piaci műveletek jó részénél). Csakhogy az evolúció az integrációban sem (csak) politikai elhatározás kérdése, hanem a tényleges folyamatokból is állandóan kinövő valami. Újra és újra felvetve annak igényét, hogy a további fejlődés érdekében döntsék már el: adott területeken végül is a nemzetinek rendeljék-e alá a nemzetek felettit, vagy fordítva.

Voltaképpen az egész EU-integráció története arról szól, hogy valamely vonatkozásban idővel megkerülhetetlenné válik a válasz erre a kérdésre, az pedig a végén sok esetben a nemzetek felettinek ad elsőbbséget. A jelen példákban a személyek szabad áramlása, a schengeni rendszer nemzetek feletti logikája került összeütközésbe a migrációs politika nemzeti szintű kezelésével. Az utóbbinál a szolgáltatások szabadságának nemzetek feletti evolúciója torpant meg a szociálpolitika nemzeti szintű szabályozásánál. Mindkét esetben a kérdésről folyó vita elment a végső határig, ahol már nem lehetséges néhány technikai feltétel módosításával felszabadítani az elakadt folyamatokat. Csakis rendszergyökerekig lenyúló döntésekkel együtt lehet továbblépni. Demonstrálva egyúttal, hogy az adott konkrét problémakör jelentheti az EU-integráció (pillanatnyi) határát, de minősülhet majd egy újabb integrációs hullám kiindulópontjának is.

Egy dolog biztos: sokáig a jelen patthelyzetben nem maradhat.