Greenspan önmagát hipnotizálja

"A piaci nyomások szemlátomást oda hatnak, hogy stabilizálódjon, hosszabb távon pedig csökkenjen az amerikai fizetésimérleg-hiány és ennek finanszírozási igénye" - mondta az elnök. Mindössze két hónappal korábban azonban Greenspan egy frankfurti beszédében még arra figyelmeztetett, hogy az amerikai kereskedelmi deficit nem tartható a végtelenségig a dollár leértékelődése nélkül. Mi történt tehát itt?

A dolgok egyértelművé tétele miatt meg kell állapítani, hogy a novemberi, 60,3 milliárd után decemberben enyhült az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya. Emellett magát a novemberi hiány mértékét is le kellett szállítani egy statisztikai hiba miatt.

A Fed elnökének hangneme a gyenge amerikai külgazdasági pozíciókról valójában politikai, nem pedig gazdasági okok miatt változott meg. A novemberi, frankfurti beszédével Greenspan riadalmat okozott az Európai Központi Bank vezetőinek körében, akik a kijelentéseit olyan "provokációnak" tekintették, amellyel nem kívánt hanyatlásba taszította a dollárt. Amire a Fed vezetőjének a legkevésbé lett volna szüksége, hogy kiszólását megismételje a nemrég tartott - és a nemzetközi együttműködést példázni hivatott - G7-tanácskozáson. Greenspan emiatt úgy határozott, hogy békeajánlatot tesz az európaiaknak. A politika szintén ad némi támpontot a londoni nyilatkozat megváltozott hangnemének magyarázatára, miután a "fiskális visszafogottságot sürgető, egy éve még alig hallható hangok - legalábbis részben - felerősödtek".

Az elnök azért hall ilyen hangokat, mert csapatjátékosként maga is bátorítja az amerikai költségvetési lefaragásokat. Egyébként is, hogyan nézett volna ki, ha az államháztartási hiány 2009-ig való megfelezését célzó Bush-tervet - röviddel annak nyilvánosságra hozatala előtt - elmarasztalja. Amit azonban Greenspan szándékosan nem vett észre az az, hogy a legtöbb szakember messzemenően - és helyesen - szkeptikus a Bush-tervvel szemben, amely olyan nagy tételeket, mint az iraki háború, egyszerűen nem vesz figyelembe, emellett az 50 százalékos hiánycsökkentési tervteljesítéséhez irreális számbavételi módszerhez folyamodik.

Az amerikai költségvetési terv bejelentésének a harmonikus londoni tanácskozás utánra való időzítése lehetőséget nyújt mind az amerikaiaknak, mind az európaiaknak olyan látszat keltésére, hogy tényleg törődnek az ügyekkel, az Egyesült Államok kettős, fiskális és kereskedelmi deficitjét is beleértve. Az európaiak örömmel belementek ebbe a színjátékba, mivel a dollár értékvesztésétől jobban tartanak, mint a globális egyensúly zavaraitól. Európa gyenge fellendülése ugyanis nagyrészt a kivitelre alapult, amit az eurónak a dollárral szembeni erősödése megrendíthetne.

Vannak ugyanakkor Európai Unión belüli tanulmányok, amelyek szerint a térség kivitele erősebben függ a külső kereslet változásaitól, mint az euró és a dollár átváltási árfolyamától. Amíg tehát a külső kereslet erős - e tekintetben pedig a legutóbbi kínai és amerikai növekedési adatok pozitív jelzésként szolgálnak -, addig az európai exportágazatoknak jól kellene teljesíteniük.

Bármiként legyen is, a növekedés előmozdításának meglehetősen gyatra módjára vallana az, ha az exportot az euró felértékelődésével - pontosabban a dollár leértékelődésével - szembeni ellenállással próbálnák védeni. Az erős valuta ugyanis lehetővé teszi az infláció és a kamatok alacsonyan tartását, ami egyúttal a beruházásokat és a magánfogyasztást is serkenti. Emellett az olaj is dollárban van árazva, ami azzal jár, hogy az amerikai valuta gyengülése jótékonyan hat az európai növekedésre. Hosszabb távon ráadásul az erős valuta kikényszeríti az exportágazatokban a hatékonyság javítását, s ez fokozottabban elszigeteli a versenyképességet az árfolyamhatásoktól. Végső soron pedig a dollár gyengülése javítja Európa számára a cserearányokat és serkenti a reáljövedelem növekedését.

Amerika fiskális és külső deficitje nem fog eltűnni csak azért, mert a Federal Reserve fő varázslója int egyet a varázspálcájával, és azt mondja: abrakadabra. Ellenkezőleg, Greenspan minél tovább bagatellizálja Amerika veszélyes makrogazdasági egyensúlyhiányait az elégedett kijelentéseivel, annál nagyobb lesz a globális gazdaságnak okozott kár.

Amire a világnak most szüksége van, az a frankfurti nyilatkozata szerinti, realista Greenspan, nem pedig a londoni ujjongó, lelkesítő hangadó. Vagyis - egyszerűbben fogalmazva - teret kell engedni a dollár leértékelődésének, hogy a globális egyensúlyi zavarokat kordában lehessen tartani. Ezért a Fed elnökének abba kellene hagynia a valutaátváltási árfolyamok miatti európai félelmek, illetve előítéletek kiszolgálását, és - a politikát félretéve - a közgazdaságtanhoz kellene ragaszkodnia.