Lassan statisztikai értelemben is lezárul a 2004-es év: szállingóznak a decemberi adatok, melyek teljessé teszik a mögöttünk hagyott esztendőről alkotott képet. A múlt héten a külkereskedelmi forgalom előzetes adatai jelentek meg, amit azért is nagy várakozás előzött meg, mert jelentős korrekciókra lehetett számítani. Decemberben folytatódott az áruforgalmi egyensúly javulása. Az utolsó havi hiány 260 millió euró körül alakult, amely - a novemberi deficithez hasonlóan - az elmúlt hat év legkisebb paszszívuma. Az említett korrekció is megerősítette a javuló egyensúlyi folyamatokat. A Központi Statisztikai Hivatal az európai uniós csatlakozáskor végrehajtott módszertani váltás körüli problémákat most orvosolta: ennek következtében a május-novemberi időszakban mintegy 450 millió euróval kisebb hiány halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, mint amennyit korábban kimutatott a KSH.
A felülvizsgálatok után kirajzoló trend meglehetősen egyértelmű: Magyarországon 2003 közepe óta lassan, de gyakorlatilag egyre javul az áruforgalmi egyensúly. Figyelemre méltó, hogy az év közben folyamatosan erősödő forintárfolyam ellenére a 2004-es export volumene 17 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A külső egyensúlyi pozíció kedvező alakulása mögött feltehetően leginkább a reálbér-dinamika csökkenése áll, amely a fogyasztási célú import növekedését mérsékli.
A mezőgazdasági termékek termelői árszintje 2004. decemberben 15,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A kiemelkedően jó termés hatására a mezőgazdasági árak július óta csökkentek, így az éves átlagos árindex csupán 4,5 százalékot mutatott.
Egyre többször szólalnak meg a kinevezésre váró új monetáristanács-tagok. A megnyilatkozások nem voltak konfrontatívak, sőt a legtöbb esetben a jelenlegi monetáris tanács nézeteihez igen közel álló véleményeket fogalmaztak meg. Amennyiben minden tag elfogadja, hogy a jegybank az inflációs célkövetés rendszerében működik, elképzelhető, hogy a monetáris politikai döntéseket illetően jóval kisebb véleménykülönbségek lesznek a kibővített testületben, mint a 2004-es esztendőben. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.