Minimumárat mindenkinek!
A budapesti taxisok évek óta hangoztatott követelését, úgy tűnik, egyre komolyabban fontolóra veszik az önkormányzati döntéshozók: a jelenleg messze el nem ért maximális tarifa mellett lenne minimális ár is, pontosabban az engedélyeket kiadó önkormányzat hatósági árassá alakítaná a szolgáltatást.
Az, hogy a tarifák eddig meg sem közelítették a maximumot, ám mégis bőségesen elegendő, sőt a tőlünk nyugatabbra szokásosnál jóval több bérkocsi járja a főváros útjait, ékes bizonyítéka annak, hogy jó üzlet a taxizás. A piacról való kilépés költsége - vagyis a kockázat - ugyanis szerény: ha valóban tartósan veszteséget hozna a tevékenység, az üzemeltetők egyszerűen túladnának járgányukon, és más megélhetés után néznének.
Ilyen körülmények közt a mostaninál magasabb hatósági árral csak extraprofitot teszünk a sofőrök zsebébe. Ezt a gyakorlatot követve a pékek joggal követelhetnék a 200 forintos kötelező kenyérárat, és a fodrászok gyatra megélhetését is támogathatnánk, ha a frizurakészítés mindenütt óránként ötezer forintba kerülne. Vagy miért ne legyen a telefonálás percdíja mindenütt a mai legnagyobb ár kétszerese?
Egy olyan piacon, ahol a belépésnek adminisztratív korlátai vannak (a taxik száma korlátozott), közgazdaságilag csak a maximumár lehet indokolt, hiszen a piacon lévők olcsóbb konkurensek megjelenésének veszélye nélkül emelhetnék az egekig áraikat. Ám a hazai keretlétszámok többnyire felülmúlják a kereslet igényeit, így a piacon mégiscsak vetélkedés alakulhatott ki.
A szerény hazai vásárlóerő miatt a költségverseny elkerülhetetlen. (A magasabb árú, jobb minőségre alapozó Est taxi két évig sem bírta a piacon.) Veszélyt csak az jelentene, ha a taxisok tömegesen adnák vissza az ipart, s így a szolgáltatás elégtelen lenne. De erről szó sincs, sőt minduntalan halljuk, hogy kevés a droszt.
Vagyis sokan megélnek így is. Ha ez tényleg az önköltség alatti árak mellett, csak valamilyen általánosan alkalmazott visszaélés révén állna fenn, akkor azt az adóhivatalnak kellene vizsgálnia. A gyatra ellenőrzés miatt a tisztességes piaci szereplőknél felmerülő kárt azonban nem az utassal kellene megfizettetni, s az nem lehet érv a piac ellen sem. A fogyasztókat inkább védeni kéne.
