BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan kamatvágás

2005.02.28., hétfő 00:00

A múlt heti események közül a jegybank kamatdöntését és az ezt megalapozó inflációs jelentés kiadását előzte meg a legnagyobb várakozás - mint kiderült, nem alaptalanul. A várt fél százalékpont helyett ugyanis 75 bázisponttal csökkentette irányadó kamatlábát a monetáris tanács, nem sokkal azután, hogy korábbi jegyzőkönyvében a monetáris politika szakaszhatárhoz éréséről, a kamatcsökkentési ütem mérsékléséről beszélt a testület. A lépést az utóbbi hónapok (előrejelzéseket jócskán meghaladó) dezinflációjával, a várakozások mérséklődésével és a kilátások javulásával indokolta Járai Zsigmond jegybankelnök. A 75 bázispontos mérséklés az MNB friss inflációs prognózisának ismeretében már nem is tűnik olyan váratlannak. A jegybank szakértői gárdája ugyanis jócskán visszavágta 2005 és 2006 végi előrejelzését. Ez év decemberre az MNB 3,6 százalékos éves drágulási ütemet jósol, amely egyrészt a jegybank négyszázalékos inflációs céljának (š1 százalékos toleranciasávval) teljesülését ígéri, másrészt a piac legoptimistább előrejelzőjévé tette az MNB-t. Novemberben még 4,4 százalékos inflációt várt 2005 végére a jegybank.

A piacon természetesen meglepetést keltett a döntés, erősödtek a hozamesési várakozások, a forint - bizonyos opciós ügyletek eredményeképp - megközelítette az árfolyamsáv (alsó) erős szélét.

Az elmúlt esztendő utolsó hónapjáról érkező adatokkal lassan statisztikai értelemben is lezárul a 2004-es év. Tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalomnövekedés ütemének csökkenése. A dinamika mérséklődése a reálkeresetek múlt évi stagnálásával magyarázható. Ugyanakkor Magyarországon is érvényesült az a közgazdasági megfigyelés, hogy a háztartások jövedelmében beállt változás késleltetve és simítva jelentkezik a fogyasztásban.

Tavaly decemberben némiképp alábbhagyott az építőipar lendülete: a termelés volumene 1,9 százalékkal maradt el a novemberi eredménytől. Az elmúlt év egésze élénkülést hozott, hiszen az ágazat a 2003. évi stagnálás után 6,8 százalékkal bővült 2004-ben. A növekedés fő hajtóereje immár nem a lakás-, hanem az autópálya-építés volt. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.