Bajban az EU negyedik szabadsága

A találkozón megerősítést nyert, hogy a szembenállás egyelőre főként egyes régi és új tagállamok között van. Az előbbiek úgy érzik: az a tény, hogy az újaknál az EU-átlagtól általában elmarad a bérszínvonal és szociális követelményrendszer, túlságosan kockázatossá teszi a származási ország elv alkalmazását - ahogyan az az asztalon lévő jogszabálytervezetben szerepel. Valójában mindez kimondatlan bizalmi válságot is közvetít, hiszen az a vélekedés húzódik mögötte, hogy az új országokban a közösségi minimumelvárások teljesítése, illetve ezek ellenőrzése nem szavatolható megbízható módon.

Az újak mindeközben előszeretettel emlékeztetik régebbi társaikat arra, hogy a csatlakozási feltételek jegyében az elmúlt esztendőkben maximálisan megnyitották piacaikat minden olyan területen - így az áru- és tőkepiacon -, ahol ezek többnyire versenyelőnyben vannak. Az egyetlen, ahol az új tagok már jelenlegi adottságaikkal is labdába rúghatnának, a munkaerőhöz kapcsolódó képességek kamatoztatása lehetne. Ám éppen itt a régiek egyelőre elzárkóznak: a munkaerő-áramlás akár hét évre is korlátozható, a szolgáltatások piacánál pedig éppen azt az elvet akarják kizárni, amelyik esélyt adna az újaknak, hogy megmutassák oroszlánkörmeiket.

Az említett problematikus pontok között láthatóan a bizalmi válság a meghatározó. A minimumkövetelmények és alapvető normák kölcsönös elismerése az áruk szabad mozgásánál is alapvetés. Ott sem lehetne szó egységes piacról, ha a tagállamok nem fogadnák el kölcsönösen egymás arra vonatkozó tanúsítványait, hogy az adott termék megfelel azon nemzeti előírásoknak, amelyek egyúttal kielégítik a közösségi szinten érvényesülő minimális elvárásokat. Elvben analóg rendszert kellene alkalmazni a szolgáltatások piacán is, erre azonban egyes régi tagok részéről láthatóan nincs meg a készség - fejti ki Dienes-Oehm Egon nagykövet, aki az EU belső piaci jogalkotásért felelős tanács előkészítő bizottságában magyar képviselő.

A dolog annyival mindenképpen bonyolultabb, hogy szerinte is akadhatnak jogos kivételek. Példaként említi azt a német igényt, hogy az építőiparban bizonyos intézményesített ellenőrzések fennmaradhassanak, például környezetvédelmi normákra hivatkozva. Lehet, hogy valóban jogos volna részleges, átmeneti mentesség keretében módot adni erre is. De akkor ez legyen konkrét, behatárolt, határidőhöz kötött - teszi hozzá.

Jelenleg a szolgáltatási direktíva körüli vitával sokak szerint az az egyik legnagyobb baj, hogy akik támadják a tervezetet - és itt nemcsak egyes tagországokról van szó, hanem például az Európai Parlament szocialista párti frakciójáról is -, azok általában ki akarják iktatni a származási ország elvet. Márpedig ezzel Dienes-Oehm - meg még sokak - szerint voltaképpen a szolgáltatási piacok tényleges egységesítését tennék lehetetlenné, végképp halálos döfést adva az amúgy is döcögő liszszaboni folyamatnak.

Egyelőre patthelyzet van: Charlie McCreevy belső piaci biztos is úgy fogalmazott a múlt héten az EP ülésén, hogy a jogszabálytervezetet a jelenlegi formájában sohasem fogadnák el. Éppen ezért is jelzett a bizottság készséget a tervezet részleges átdolgozására, ám McCreevy szerint a származási elvet továbbra sem engedik bántani.

Hogy akkor mi változhat? Részint kijjebb tolódhat a hatályba helyezés - már jelenleg is 2010-zel számoló - határideje, finomítani lehet a kölcsönös elismerések és ellenőrzések rendszerén, és az igazán indokolt területeken további konkrét, behatárolt kivételeket lehet megfogalmazni.

Nyilván egyik sem megy majd viták nélkül. Egyvalamiben azonban mindenki egyetért: a dolog megoldatlanul sem maradhat. Gazdaságilag sem, mert az egységes piac nem bírja el zavarok nélkül hosszú távon a négy szabadság hiányos alkalmazását. És jogilag sem, mert a hátrányos helyzetbe kerülő vállalkozók a siker reményében perek tömkelegével áraszthatják el az Európai Bíróságot. A negyedik (piaci) szabadság jogaiért kiált.