Ha arra gondolok, hogy hamarosan interaktív módon magam választhatom ki a fotelből, mely kameraállásokból kövessem az Arsenal-Barcelona derbit, legszívesebben örömódákat zengenék a digitális televíziózás magyarországi bevezetéséről.
Az átállás azonban még nagy meccseket rejteget a televíziók és a műsorszórók piacán. A kormány egyelőre a digitális földfelszíni sugárzás (DVB-T) bevezetését helyezte előtérbe. Talán nem véletlen: ezzel ugyanis nagyban segíti a projektet irányító Antenna Hungária mielőbbi privatizációját.
A főszereplőnek számító kábelszolgáltatók és maguk az adók egyelőre kivárnak, de a versenyből vélhetően nem akarnak kimaradni. Igaz, a 2013-as határidőre kitűzött teljes digitális átállásig van még idejük.
A digitális televízió bevezetését ugyanakkor számtalan tisztázatlan körülmény is hátráltatja. Az átállás ugyanis pénzbe kerül, ráadásul tízmilliárdokba, amely még a legnagyobb szereplőknek is komoly gondot okoz.
Nem beszélve a fogyasztókról. A vételhez szükséges set-top-boxok jelenleg legkevesebb 25 ezer forintba kerülnek, de egy interaktivitásra is képes doboz vagy direkt digitális vételre kialakított nagy felbontású televízió akár több százezer is lehet. Azaz szinte biztos, hogy támogatás nélkül nem lehet rávenni a nézőket az átállásra.
A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a politikai szempontok felülírhatják az európai trendeket, jogos piaci igényeket, álmainkat. A digitális televíziózás elindítása a médiatörvény módosítása nélkül ugyanis elképzelhetetlen. A jogszabály megváltoztatásához szükséges kétharmados döntés pedig bizonyára végeláthatatlan interaktív folyamatban gyűrűződik majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.