Félidőben távol az út felétől

A jelentések a helyzetet reálisan pesszimista módon tükröző megközelítése ellenére növekszik az elégedetlenség a bizottsággal szemben, mert sem tevékenységében, sem az említett jelentések ajánlásaiban nem érinti a lisszaboni folyamat sikerét alapvetően befolyásoló tényezőket. Ezek közül érdemes hármat megemlíteni.

A bírálatok egyik eleme, hogy a versenyképesség és növekedés tényezőit a jelentések túlzottan leegyszerűsítve kezelik, és eltekintenek attól, hogy a célul kitűzött tudástársadalomban (knowledge economy) a korábban megszokottól eltérően következhet be az innovációs potenciál erősítése, a munkaerő élethosszig tartó képzése, az alapvető készségek elsajátítása és alkalmazása. Ennek megfelelően a lemaradás kezelése érdekében tett javaslatok is meglehetősen egysíkúak: az Európai Technológiai Intézet létrehozása, az innovációs pólusok kialakítása, 45 határon átnyúló európai infrastrukturális program megvalósítása, az i2010: európai információs stratégia programok meghirdetése a megszokott centralizált megoldásokat mutatja. Eközben az Egyesült Államok és Ázsia növekvő fölénye az infokommunikációs eszközök alkalmazásában, a kutatás-fejlesztésben és képzésben, valamint a globalizáció teremtette telephely-választási lehetőségek kiaknázásában az európaitól gyökeresen eltérő piaci-vállalati környezetben és gazdaságpolitikai szerepvállalás mellett valósul meg.

Másrészt a jelentések nem részletezik, milyen mértékben függ az EU versenyképességi lemaradása az európai intézményi struktúráktól, a termelési tényezők piacainak merevségétől, a túlzott állami szerepvállalástól. A termelékenység lassú növekedése, az elégtelen kutatás-fejlesztési és kutatói potenciál, az alacsony foglalkoztatási ráta összefügg az elmúlt években bekövetkezett előrelépések ellenére még mindig széttöredezett belső piaccal, a kedvezőtlen befektetési környezettel, a túlzott mértékű állami szabályozással és beavatkozással. Az elmúlt években számos tanulmány mutatta ki a szoros kapcsolatot a tényezőpiacok rugalmassága és a termelékenység növekedése között, ennek ellenére összeurópai kérdésekben (pl. szabvány) és nemzetgazdasági területeken sem történtek megfelelő lépések. Ez annak ellenére hiányzik a jelentésekből, hogy az USA, illetve egyes sikeres európai példák (pl. a pénzügyi piacok liberalizálása és egységesülése vagy a sikeres spanyol, angol és holland dereguláció) világosan mutatják az ebből eredő termelékenységi és növekedési többletet.

A jelentések harmadik fontos problémája, hogy nem kezelik kellő súllyal, miért nem sikerült a lisszaboni célok megvalósítása érdekében született döntéseket végrehajtani. E mögött részben az áll, hogy a lisszaboni stratégia az Európai Bizottság által meghatározott EU-szintű program, amelynek sikere azonban a nemzetállamok szintjén meghozott gazdaságpolitikai döntésektől függ. A lisszaboni célok elérése érdekében kitalált nyílt koordinációs mechanizmus (OMC) eddig nem bizonyult hatékony eszköznek ezen aszimmetria kezelésére. Ehhez szorosan kapcsolódik a lisszaboni célok eléréséből az egyes nemzetállamok szintjén jelentkező előnyök és költségek megoszlásának kérdése. Az Európai Unió nagy programjai közül eddig azok bizonyultak sikeresnek (pl. egységes piac, GMU), amelyek egyszerre jártak előnyökkel a nemzetgazdaságok és a közösség szintjén. A lisszaboni célok elérésénél más a helyzet: a foglalkoztatási ráta növelése vagy a kutatás-fejlesztési kiadások 3 százalékra emelése az unió versenyképességét javítja, de az egyes gazdaságokét már nem feltétlenül, sőt esetenként komoly költségeket okozhat (felerősödő migráció, beruházók kitelepülése, a célok eléréséhez szükséges reformok társadalmi költségei). Így az előnyök és költségek aszimmetrikus megoszlásának kezeléséről is szólniuk kellett volna a jelentéseknek.

A lisszaboni célok teljesíthetőségétől távolodik az Európai Unió. Ebben nemcsak a meghirdetésekor robusztus növekedést felváltó "döcögés" és a nagy országokat bénító szerkezeti válságok játszanak szerepet, hanem az előbb említett problémák is. Amíg nem kerülnek az intézményrendszeri és egyes gazdaságokat sújtó szerkezeti problémák, a termelékenységet korlátozó piaci merevségek a gazdaságpolitika homlokterébe, addig a versenyképesség növelése távolodó cél marad a félút után is.