Ötszázalékos siker

Az SZDSZ-ben minden rendben, és ez így is marad. Elég két számot egymás mellé tenni - ahogyan azt harmatgyenge kihívóival versengve Kuncze Gábor régi-új pártelnök megtette -, hogy belássuk: a magát immár nevében magyar liberálisnak minősítő formáció belakta az őt megillető politikai teret. A felmérések szerint az SZDSZ a választások óta stabilan az ötszázalékos parlamenti küszöb környékén bóklászik - többnyire kicsivel fölötte -, amely tényleges választásokkor bőven elegendő a bennmaradáshoz.

A szabad demokraták innen nézvést sikerre vannak ítélve. Más kérdés, hogy berzenkedő szuperliberálisaik - ők mindig találnak okot-módot kételyeik, rosszallásuk kifejezésére - a sorozatban harmadszor újraválasztott prezidenttel ellentétben máig nem fogták fel, hogy a vidéki bázis évtizeddel ezelőtti felszámolása-feladása után az SZDSZ már nem nőhet hatalmasra, viszont kicsiben hosszú távon döntő szerepet játszhat. (Vö.: 2002-ben nélkülük a jobboldal maradt volna hatalmon.) Ez a "farkasvakság" azért is meghökkentő, mert a párt aktuális kampánya - az én országom - éppen a legegyedibb elvek hangsúlyozására épít, amelyeket történetesen a "belső ellenzék" képvisel a legtöbb meggyőződéssel.

Paradoxon: a szabad demokratáknak erőszakosaknak és provokatívaknak kell lenniük, hogy megszólítsák a réteget, amely hasonló nézetei ellenére sem rájuk szavaz, ám ezzel le kell mondaniuk a szélesebb "tömegek" eléréséről. Paradoxon, ugyanakkor evidencia. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized, az SZDSZ révbe ért. Esetleg azt is mondhatnánk, helye a két nagy között van. De így nem pontos, korrigálnunk kell: a helye ott van az egyik nagy oldalán. (GA)