Románia: tárt marokkal várnak

Külföldi működő tőkét sokat és gyorsan - nagyjából ennyiben foglalható öszsze a bő két hónapja hivatalba lépett román kormány gazdaságpolitikai hitvallása. Ennyi idő persze ahhoz kevés volt, hogy Bukarestben összerántsanak egy Széchenyi- vagy Európa-tervet. Arra viszont elégségesnek bizonyult, hogy a személyi jövedelemadó korábban 18 és 40 százalék közötti kulcsait ez év elejétől éppúgy 16 százalékra faragják le, mint a nyereségadó 25 százalékos rátáját. S hogy a manapság oly divatos egykulcsos rendszerben se maradjanak le vészesen a szlovákoktól, még beígérték: hamarosan a 19 százalékos általános forgalmi adóból is lecsippentenek három százalékpontot.

Kevés kelet-európai kormányváltás volt olyan lélekemelő hatással az adott ország gazdaságára, mint a tavalyi romániai választásokat követő. Calin Popescu Tariceanu kabinetje jött, felesküdött, és azon melegében, gyakorlatilag első intézkedéseként adóreformról határozott - nem is kis meglepetésre - és nem is kis horderejűről. Mintha jól az eszükbe vésték volna a négyéves politikai vetésforgó alapszabályát, hogy amit ma megtehetsz, azt holnap már korántsem biztos. A külföldi - elsőként a portfólióbefektetőkhöz köthető - tőke persze érdeklődik: a bukaresti értéktőzsde irányadó indexe a tavalyi duplázás után az idén március 2-áig 40 százalékot meghaladó mértékben nőtt. A középtávú kilátások sem túl borúsak: a kormány bejelentette, hogy tőzsdén ad túl a Petrom 10 százalékos részvénycsomagján, de szándékai között szerepel a Romtelecom közel 46 százalékos állami pakettjének, a 80 százalékos állami tulajdonban lévő POSTelecom, valamint két nagy bank, a BCR és a CEC tőzsdére vitele.

Addig pedig a külföldi tőke furfangosabbnál furfangosabb módját találja meg annak, hogy az érvényben lévő devizaszabályozást kijátszva bejusson a román piacokra. Ahol a korábbi "konvergencia-sztorikon" már profitot realizáló befektetőkhöz hozzácsapódtak azok is, akik korábban pénz vagy bátorság híján nem aktivizálódtak. Most ők sem akarnak kimaradni Románia uniós felzárkózásából, legyen az akár 2007-ben, akár valamivel később.

A kiskapuk keresésére sincs már sokáig szükség, hiszen a román kormány elkötelezett a gyors devizaliberalizáció mellett. Olyannyira, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már figyelmeztette az országot, ne siessen a lazítással, hiszen az amellett, hogy inflációs nyomást gerjeszthet, a lej árfolyamát is kiszámíthatatlanná teheti. A román kormány az IMF nem minden észrevételére fogékony. Az áfakulcsot például annak dacára sem hajlandó 19-ről 20 százalékra módosítani, hogy az ebből származó bevételtöbblet ellentételezné az szja és a nyereségadó megnyirbálásából képződött deficitet. Kérdés, hogy ez a fajta hajthatatlanság milyen időtávra szól, esetleg átalakul-e kompromisszumképtelenséggé. A munka törvénykönyvében javasolt, többnyire a munkaadóknak kedvező változások például (a munkaszerződések felbontásának megkönnyítése, az alkalmazotti hozzájárulás mellőzése a túlórázás megkövetelésénél stb.) komoly ellenérzéseket válthatnak ki a szakszervezetekből, ami áttételesen a kormány merész privatizációs terveinek is árthat. Mint ahogy azt az államfői fogadkozást sem figyeli mindenki jó szemmel, hogy a versenytárgyalás nélkül tető alá hozott állami szerződéseket felülvizsgálják.

A váltás óta kevés idő telt el, de az tény, hogy pár száz méterrel a rajt után Tariceanu kormánya máris a hátát mutatja. Másfelől pedig azt, hogy a befektetőbarát politikát lehet úgy is értelmezni: a befektetők lesznek a mi barátaink. Nem csupán úgy, ahogyan felénk szokás: a mi barátainkból lesznek a befektetők.