Benzinársokk

Mostanság az az egyik legnagyobb bajuk az olajtársaságoknak, hogy mindig csak utólag derül ki, hol van az a lélektani árhatár, ahonnan csökkenni kezd az üzemanyag-forgalom. Azt tudjuk, hogy a 2001-es, legutóbbi rekord idején a motorbenzineknél 240, a gázolajnál 225 forintos literenkénti árnál esett vissza a kereslet. Valószínűleg a nagy olajtermelők is szeretnék tudni, milyen mértékű kőolajár-emelkedést visel el a piac, mikor veszik elő az alternatív technológiákat, energiaforrásokat a fejlett világ mérnökei, akik az ismert összeesküvés-elmélet szerint már régóta tudják, hogy lesz, és milyen lesz az élet a kőolajkorszak után.

A szüntelen áremelkedés kétségtelenül közelebb hozta, hozza a korszakváltást, hiszen egyre csak javítja a helyettesítő technológiák és források versenyképességét. Százöt dolláros olajárnál például a szélturbinák már gazdaságosabban termelnék az áramot, mint a gázüzemű erőművek.

A korszakváltás közelsége persze aligha vigasztalja azokat a személy- és árufuvarozókat, akik szombattól megint drágábban tankolnak majd. Nekik egyelőre csak két választási lehetőségük van: dolgoznak a drágább üzemanyaggal, vagy nem dolgoznak. A költségnövekedést jó, ha részben átháríthatják ügyfeleikre. Az is csekély vigasz, hogy a Mol sem a világpiaci jegyzésárak alapján indokolható mértékben emeli árait. Úgy érzik ugyanis, hogy az árak elérték azt a bizonyos lélektani küszöböt.

A fuvarozók és az autósok egyelőre csak a dollár gyengülésében bízhatnak, az ugyanis némiképp csökkenti a világpiaci árnyomást. A kormány egyelőre nem kíván beavatkozni. Egyeztet a Mollal, és a legújabb divat szerint nem kizárt egy bizottság felállítása sem. Addig is azonban, amíg annak jelentése elkészül, akár mérsékelhetné is az adókat a kormány. Ez az egyetlen, amit tehet, ha tenni akar bármit is.