Ha harc, legyen harc

Hiller István ezt sem tudta megcsinálni. Az MSZP elnöke lesz az első, akit az államfő-jelölési csaták eredményeként falhoz állít a történelem - mondhatnánk, ha e pártban bármi is megjósolhatóan működne. Amikor a kívülről jött Gyurcsány Ferencet ősszel felemelték, azt hittük, a szocialisták megváltoztak, vezért akarnak, tekintélyt, aki után egy irányba masírozhatnak eltökélten. Ezt igazolta Hiller megválasztása is, aki Gyurcsány embereként került az élre.

Hogy utóbb haladéktalanul bebizonyítsa, alkalmatlan a szerepére. Nincs mese: a szocialisták Gyurcsánnyal és Hillerrel ugyanolyanok, mint előttük. Érdekeik sokfélék - zseni legyen, aki képes mederbe terelni ezeket -, és ha úgy érzik, eggyel korábban valakit kevésbé szerettek, mint érdemelte volna, azt a következő alkalommal megjutalmazzák.

Így lett az MSZP államfőjelöltje Szili Katalin. És úgy is, hogy a tagságnak elege lett a szabad demokraták úgynevezett zsarolási potenciáljából. Talán még a nem túl bonyolult gondolkodású szocialisták is iskolázottak annyira, hogy kiszámolják: egy kormányválságban legalább akkorát - vagy nagyobbat - koppanhat egy húszfős, mint egy százhetven fős frakció. Akár ezt a kérdést is feltehették: vajon miért állítja mindenki, hogy a koalíció felmondása csupán a szocialisták, és nem a koalíció mindkét pártjának a bukását jelentené?

Szóval, ott tartunk, hogy a sztorinak balról csak vesztesei vannak. (Most Szili Katalinnak is több az esélye arra, hogy ne az első hölgy köztársasági elnök legyen Magyarországon, hanem bukott államfőjelölt.)

A Fidesz meg figyel, és várja, hogy a szimpátiaszavazók leadják voksaikat. Mádl Ferencre nyilván. Vagy végső esetben Sólyom Lászlóra. (GA)