Nemzetektől függetleníteni az EKB igazgatótanácsát

Ha marad a jelenlegi gyakorlat, akkor ezt a kulcsfontosságú posztot nemzeti hovatartozás, nem pedig szakmai érdemek alapján fogják betölteni. Issing úr utódjával kapcsolatban ma csak egy dolog látszik bizonyosnak: legyen akár férfi, akár nő, a nemzetisége német lesz. Ez azért van így, mert a nagy tagállamok úgy járnak el, mint ha saját székük lenne az Európai Központi Bank igazgatótanácsában, azaz mintha lenne "német szék", "spanyol szék", "olasz szék". Ezek az országok jelenleg foggal-körömmel ragaszkodnak megszerzett hatalmukhoz, annak ellenére, hogy ez ellentétes a maastrichti szerződéssel, amely kizárja az igazgatótanácsi tagság kritériumai közül a nemzeti hovatartozást.

Az eljárási séma már túl nyilvánvaló. Először a távozó spanyol Domingo Solans helyére került sokat vitatott módon az egyik honfitársa, Jose Manuel Gonzales-Paramo 2004 májusában. Az idén májusban a visszavonuló olasz Tommaso Padoa-Schioppa székét foglalja el honfitársa, Lorenzo Bini-Smaghi. Ezek a kinevezések rossz példát teremtenek, függetlenül az érintett személyek érdemeitől. A jelenlegi rendszer vaskosan tisztességtelen, mert kizárja, hogy kis országok jelöltjei is versenyezni tudjanak a megüresedő székekért. Az eljárás ráadásul nem bölcs, mert az EKB a múltban és a jelenben egyaránt nagy számban használta a kis országok legjobb szakembereinek szolgálatait. Ezeknek - továbbá más, nagy államokból származóknak - a versenyből való kizárása árt az igazgatótanács potenciális hozzáértésének.

Ha néhány nagy államnak állandó széke van az igazgatótanácsban, akkor az ottani kormánypolitikusok - a kinevezési eljáráson keresztül - befolyást tudnak szerezni az egész intézményben. A helyek nyílt versenyben való betöltése révén jóval nehezebb egy politikai bábut az igazgatótanácsba juttatni, mint a mostani jelölési gyakorlattal. Az utolsó dolog, amelyre az EKB-nak szüksége van, az, hogy egy politikai védencet nevezzen ki Gerhard Schröder német kancellár Issing kulcsfontosságú helyére.

Ezzel együtt az igazgatótanácsi posztokért folyó verseny megnyitása az összes tagállam számára önmagában még nem szavatolja, hogy a legjobban képzett és politikailag független személy kerüljön az adott beosztásba, a nyílt küzdelem csak fokozza ennek esélyét. Végső soron továbbra is a tagállamok kormányai választanák ki a jelölteket, ilyen politikai eljárásban pedig maga a politika soha nem kerülhető meg. Ha valamely tagállam ragaszkodna egy rossz jelölthöz, akkor annak személyét mégis meg lehetne kerülni. A nyílt versenyen alapuló eljárás - a politikai kupeckodásnak a folyamatban elkerülhetetlen felbukkanása ellenére - mindenképpen jobb igazgatótanácsi tagok kiválasztásához vezetne, mint a jelenlegi rendszer.

Annak a veszélynek a tudatában, hogy Schröder egy kétes figurát fog jelölni Issing posztjára, az EKB vezető tisztségviselői titokban máris keresik annak útját, hogy milyen manőverrel lehetne az eljárást elhárítani. Frankfurtban máris kering egy javaslat, amely szerint Issing mostani portfólióját ketté kellene választani, és vezető közgazdászi funkcióját az igazgatótanács egy másik tagjára kellene testálni vagy esetleg egyszer és mindenkorra leválasztani a "német székről". A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy Németország válaszul kijelenti-e, egyaránt sajátjának tekinti a vezető közgazdász portfólióját és Issing székét.

Eddig a nagy országok számára nem okozott gondot, hogy megtartsák maguknak az általuk zsákmányolt hatalmat, mert a kis tagállamok nem voltak egységesek egy hatásos ellentámadás megindításához. Belgium például állandóan panaszkodik az elégtelen igazgatótanácsi képviselete miatt, kormánya azonban nagyobb érdeklődést mutatott a hollandokéval egyenértékű státusnak az EKB-ban való megszerzése iránt, ahelyett hogy egy olyan, közös stratégia kimunkálásán fáradozott volna, amellyel fel lehetne lépni a nagy államoknak az állandó igazgatótanácsi székre kinyilvánított - alaptalan - igényével szemben.

Az EU új, közép- és kelet-európai tagállamainak különösképpen nagy szerepük lehet az ügy kimenetelének eldöntésében. Az új - többnyire kisebb - tagállamok egy idő után szintén be akarják vezetni az eurót, és szeretnének szert tenni igazgatótanácsi tagságra. Ha ez nem lehetséges azért, mert a nagy tagállamok rátették kezüket a testület hat helyének többségére, akkor az európai közvélemény - amely több, mint a német, a francia, a spanyol, az olasz közvélemény - az Európai Központi Bank ellen fordulhat. Ez önmagában is elégséges ok lehet arra, hogy az igazgatótanács korlátozott számú posztjaiért folytatott verseny nyílt legyen.