George W. Bush hazardírozása az adóssággal
A Bush koalíciójához való csatlakozással a szupergazdagoknak volt egy kiemelkedő céljuk: adócsökkentés, amely túlnyomórészt a jómódú háztartásokat érinti. Az evangéliumi csoportokat az úgynevezett "családi értékek" alapján hozták be a koalícióba - amelyen az abortusz és a melegek házasságának elutasítását értették -, emellett szerepet játszottak azok az ígéretek is, hogy a kormány támogatni fogja a vallásos tevékenységet, beleértve a belföldön és külföldön nyújtott szociális szolgáltatások pénzbeni ellenértékét.
A Bush-csapat kezdetben azt hitte, hogy a gazdagoknak szánt adócsökkentést kompenzálni lehet a kiadások lefaragásával, erről azonban nem beszéltek a választóknak. Ehelyett éveken keresztül azt hangoztatták, hogy a költségvetési hiány nem jelent aggályt. Csak az újraválasztás után kezdték el azt magyarázni, hogy az adócsökkentés miatti hatalmas deficit szükségessé teszi az állami alapnyugdíj, az egészségügyi kiadások és más tételek erőteljes csökkentését.
Az amerikaiak többsége azonban - akik az első elnöki időszakban a náluk hagyott több pénzért támogatták Bush adócsökkentési tervét - azzal már nem ért egyet, hogy ennek következményeként kikezdjék az alapvető közszolgáltatásokat. Ez az ellenállás kiterjed az evangéliumi keresztény szavazókra, akik olyan, dolgozó és középosztálybeli háztartásokban élnek, amelyek rá vannak utalva sokféle szociális szolgáltatásra. Az általuk vallott "szabadpiaci" elvek ellenére - választóként - sok keresztény fundamentalista támogatja az állam által finanszírozott nyugdíjat, gyógyellátást és más közszolgáltatást.
Bush adócsökkentése már a kezdetektől felelőtlen volt, 2001. szeptember 11-e után azonban végképp azzá vált. A kormányzat - az afganisztáni és az iraki háború miatt - gyorsan emelte a katonai kiadásokat, csakúgy mint az otthoni belbiztonsági költségvetést anélkül, hogy bármikor is megmagyarázta volna az amerikai népnek, miként finanszírozzák mindezt. A katonai, biztonsági kiadások a GNP több mint két százalékának megfelelő mértékben emelkedtek, miközben az adóbevételek ennél is nagyobb arányban estek. Bush olyan kiadási tételeket is támogatott, mint az oktatás, illetve a vényre adott gyógyszerek árának kompenzálása, ezekért a szolgáltatásokért azonban az állam hitelfelvételekből fizetett, nem pedig a megfelelő adóbevételek előteremtéséből.
A stratégia egy szűk arányú újraválasztási győzelem és a kongresszus feletti, megerősített republikánus ellenőrzés formájában kifizetődött, Bush fiskális felelőtlenségének súlyos következményei azonban már akkorra közismertté váltak. Az USA éves költségvetési hiánya elérte a GNP öt százalékát, a deficitet nagy hányadban az ázsiai központi bankok finanszírozzák, amelyek mintegy kétezermilliárd dolláros követelést halmoztak fel Amerikával szemben.
A probléma ott van, hogy Bush gátlástalan hazardírozása jelentős politikai nyomatékkal párosult. Amint újraválasztották, nyomban javasolni kezdte a népszerű kormányzati programok megnyirbálását, ezt azonban immár saját pártja is elutasítja. Miközben tehát a republikánusok által ellenőrzött kongresszus a gazdagoknak szóló adócsökkentés állandóvá tételére törekszik, a világ kezdi felismerni, hogy az amerikai költségvetési hiányok már örökre be vannak betonozva.
Mivel az amerikai gazdaság oly nagy, a dollár pedig központi szerepet játszik a globális pénzügyi rendszerben, ezért az amerikai költségvetés hiányainak globális következményei lesznek. A dollár gyengül, mert apiacok látják, hogy az USA évekig hatalmas külföldi kölcsönök felvételére kényszerül. Ennél is fenyegetőbb, hogy a külföldi központi bankok hitelezési hajlandósága véget érni látszik. Végső soron miért is halmozzon fel Kína, Japán, Dél-Korea és más ázsiai állam központi bankja amerikai állampapírokat, ha a dollár várhatóan veszíteni fog értékéből a következő évek során?
Bizarr, de nem váratlan módon Amerika mást ostoroz a saját problémáiért. A hatalmas adócsökkentések és a növekvő katonai kiadások miatt hatalmasra duzzadt az import, így a fiskális deficithez óriási kereskedelmi hiány társult. Az USA politikusai azonban "tisztességtelen kereskedelemmel" vádolják - sőt szankciókkal fenyegetik - Kínát és több más államot.
Az otthoni problémákra adott ilyen válaszok kifizetődők a választói körben, egyúttal azonban nevetségesek és tudatlanságról árulkodnak, mivel az USA Kínára van utalva deficitjeinek finanszírozásában. Lényegében az USA a saját bankárát ostorozza, amikor éppen újabb hiteleket kér tőle.
Amint ez a valóság közismert lesz, és a gazdasági kilátások sötétebbé válnak, a külföldiek egyre kevésbé lelkesednek majd az USA további hitelezéséért, s ez tovább gyengíti a dollárt, felhajtja az amerikai kamatszintet, aláássa a részvénypiacot és a lakossági fogyasztást. Amint pedig a sötét felhők gyülekeznek, a Bush mögött álló koalíció gátolni fogja a fiskális káosz rendbetételét. Bush hazardírozása kezdettől fogva vesztésre állt, óriási árat fizettetve mind az USA-val, mind a külvilággal.
