Kétszázötven forint felett

Bár a deviza immáron egy éve tartó erősödő trendje már március közepén megtorpant, a múlt hét adott konfirmációt azt illetően, hogy március idusának eseményei nemcsak korrekciót, hanem tényleges trendfordulót jelentettek. Az árfolyam gyengülése elkezdődött, és bár még nem kell semmi drámaira gondolni, egyelőre semmi információnk nincs azt illetően, hogy ez a gyengülés milyen hosszú ideig fog tartani, és milyen árfolyamszintnél ér majd véget.

A 250 forintos árfolyam nemcsak azért fontos, mert szép kerek szám, és mint ilyen, természetes fogódzót, referenciaértéket jelent a valóság komplex összefüggéseit sokak szerint bárgyún leegyszerűsítő devizapiaci szereplők számára. Történelmileg is említésre méltó ez az érték, mert a forint "újkori történetében", nevezetesen a korábban szűk árfolyamsáv 2001. májusi kiszélesítése, majd az azt követő devizaliberalizáció óta tartó időszakban ez a 250 forint körüli, illetve az alatti szintek azok, ahol az árfolyam a legkisebb ingadozást mutatta, és amely mellett mindenki számára kedvező irányban változtak a hazai kamatok. Ez a stabilitás és kiszámíthatóság különösen értékes akkor, amikor ádáz közgazdasági viták folynak arról, hogy mi a forint "egyensúlyi" árfolyama. Komoly közgazdászok bonyolult modelleken végeznek számításokat arról, hogy - kis leegyszerűsítéssel - a hazai bér- és árszínvonal mellett mi lenne az az árfolyamszint, amely elég gyenge lenne ahhoz, hogy a gazdasági növekedés motorjának szerepét játszandó export is kívánatos sebességgel pörögjön, ugyanakkor elég erős lenne ahhoz, hogy kontroll alatt tartsa a forintban mért importárakhoz is kötődő inflációt; remélve persze, hogy ilyen árfolyam létezik.

Ez az igenis gyakorlatias, sokak zsebét érintő vita viszont ritkán tér ki arra, hogy a devizaárfolyam nem pusztán élettelen tankönyvi, illetve számviteli fogalom, hanem egyben egy élettel teli, saját törvényei szerint élő tőkepiaci jelenség. A pénzügyi közvetítői rendszer, a hazai és külföldi bankok, befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, az egyéb befektetők, valamint az exportbevételeikkel és importköltségeikkel spekuláló vállalatok viselkedése alakítja, mozgatja, rugdossa, simogatja az árfolyamot, amely hol jól viselkedik, azaz stabil, kedves és kiszámítható, hol rosszul, azaz izgága, alattomos és barátságtalan. A tőkepiac igyekszik kialakítani a maga egyensúlyát, amely olyan kis, nyitott és nem túl jó fundamentális paraméterű ország, mint hazánk esetében elég ingatag lehet. Az elmúlt négy év során bebizonyosodott, hogy 250 alatti szinten a forint stabil és kiszámítható is tud lenni, de az még nem derült ki, hogy hol van az a másik szint, ahol az árfolyam hasonlóan kedves arcát mutatja. Dőreség lenne azt feltételezni, hogy a tőkepiac másik egyensúlya valahol ott van, ahol a hazai gazdaság szereplői, illetve döntéshozói által elképzelt elméleti egyensúly is található, és erre az árfolyam a piaci hatások eredőjeként szépen be is áll. A valószínűbb eset az, hogy ha a piac a hosszú ideje megszokottból kilendül, akkor onnan nagyot rugaszkodik, és a korábbi elképzelésekhez képest lényegesen erősebb vagy - jelen esetben - lényegesen gyengébb állapotban találja meg az új, komfortos zónáját.

Sajnos az sem kizárt, hogy bizonyos tényezők, amelyek addig nem játszottak szerepet az események alakításában, épp akkor lépnek be folyamatba, pont akkor erősítve azt, amikor már mindenki azon imádkozik, hogy legyen már végre vége. A mi esetünkben könnyen lehet, hogy az árfolyam gyengüléséből már épp elege lesz mindenkinek, a némileg túlvállalt devizahiteleik forintban számolt egyre nagyobb terhei miatt a lakosság és/vagy a vállalatok tömegével kezdenek devizát vásárolni devizahiteleik visszafizetésére, a kritikus időszakban tovább gyengítve az addig sem túl fényesen produkáló árfolyamot. Az ilyen eset csak olaj lenne a tűzre, és egy idő után pánikszerűvé teszi az addig rendezett, visszafogott forintgyengülést. A tőkepiaci tömegek lélektana szerint egy trend jellemzően valamilyen pánikszerű jelenségben ér véget, alkalmasint rendesen megfejelve az addigi irányadó tendenciát. Ilyenkor az előrejelzések fabatkát sem érnek, a valóság felülírhatja még a legvadabb elképzeléseket is. A forint erősödése a március közepi, az árfolyamsávon is túlmutató optimista várakozásokba fulladt bele. Azóta tudjuk, hogy az árfolyam gyengülő trendbe lépett, egyelőre mérsékelten, mindenféle nagyobb faxni nélkül. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nagy kő ezúttal mikor, hol és milyen körülmények között áll majd meg.