Marek Belka, a politikai körtelabda

Marek Belka nem csupán azt vállalta tavaly májusban (jó másfél évvel a 2005-ös őszi parlamenti választások előtt), hogy már-már hivatalosan is átmeneti kormányfője legyen Lengyelországnak, s nem csupán az ellenzék folyamatos támadásait és bizalmatlansági indítványait tűrte és élte túl közel egy éven át, de most, hogy május 6-án benyújtott lemondását nem fogadta el a köztársasági elnök, bevállalta azt is, hogy ő és kormánya legyen a választásokra készülő lengyel pártok politikai körtelabdája. (Az a rugós, állványos, körte formájú edzőeszköz, amelyet a bokszolók olyan nagy előszeretettel püfölnek.)

Egyéves kormányzása alatt Marek Belka több szempontból is új minőséget hozott a lengyel politikai életbe. Egyrészt azzal, hogy kormányának összeállításánál szakított a már régen kompromittálódott, a pártmatematika alapján kialakított politikai paritással, s minisztertársait igyekezett kizárólag szakmai kompetenciájuk alapján kiválasztani, másrészt azzal, hogy bár politikai támogatottsága eleve csupán az állam igazgatására (volt) elegendő, ezt a lehetőséget több mint jól használta ki. Legfontosabb feladata (az európai uniós alapok maximális kihasználásához szükséges feltételek megteremtése) mellett ugyanis sikerült rendet teremtenie a kaotikus helyzetben lévő egészségügy területén, emellett sikerült megőriznie Varsó tekintélyét a külpolitika terén is, még ha a lengyel diplomácia határozott stílusa és atlantizmusa nem is mindenkinek tetszik. Persze számos kérdést Marek Belka kormánya is érintetlenül hagyott, ám ezek olyan területek (pl. költségvetés, bányászat, vasút), amelyek megreformálására még azokban a térségbeli országokban sem szívesen vállalkoznak, ahol erős politikai háttérrel és egy teljes kormányzati ciklus kilátásával rendelkeznek a kabinetek.

Bár egyéves kormányzása alatt Belka és kabinetje a lengyel ellenzék (és nem csak az ellenzék) állandó támadásának volt kitéve, paradox módon valójában senki sem érdekelt abban, hogy az őszi választások előtt távozzon posztjáról. A pártok túlnyomó többsége ugyanis jelenleg felkészületlen a választásokra. A hangos botrányok és a posztkommunista utódpártban tavaly márciusban bekövetkezett szakadás következtében a lengyel baloldal továbbra is gyenge, a lengyel jobbközép széttagolt, a 2001-ben a parlamentből kimaradt Szabadság Unió, a posztszolidaritási tábor liberálisai és szociálliberálisai pedig csupán most alakították meg új pártjukat, Demokraták.pl néven. A parlamenti képviselők már újraválasztásukkal és riválisaikkal vannak elfoglalva, a törvénykezés üteme pedig általában is lelassul a ciklus utolsó fél évében. Ráadásul a politikai pártoknak és mozgalmaknak nem csupán a parlamenti választások, illetve az elnökválasztás kampányát kell bírniuk pénzzel és energiával, de az Európai Unió alkotmányszerződéséről megrendezendő népszavazást is. S ha ehhez hozzáteszszük, hogy a baloldal látványos meggyengülése miatt szinte valamennyi politikai párt radikális politikai fordulatot vár az őszi megméretésektől, érthetővé válik, hogy a pártok jobban fel akarnak készülni a választási kampányra. Arról az igényről már nem is szólnék, hogy a korábban említett nagy reformok végrehajtásához a következő kormánynak a jelenlegi parlamenti erőviszonyoknál egyértelműbb és stabilabb politikai háttérre lesz, illetve lenne szüksége, de legalábbis arra, hogy viszonylag jelentős számú urnához járuló választó legitimálja a leendő törvényhozást. A tét tehát korántsem csekély a politikai pártoknak.

Persze Marek Belka számára sem. A kormányfő minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy az önmaga által meghosszabbított mandátuma számos személyes kockázattal is jár. Részben, mert az államapparátus a választásokat megelőzően már saját túlélésével vagy a csomagolással van elfoglalva, egyre nehezebben hoz jelentős és hatékony döntéseket, s így leronthatja a kormányfő eddigi jó teljesítményét. Másrészt, mert Marek Belka elköteleződött a Demokraták.pl mellett, így korántsem közömbös, milyen lesz személyes megítélése a kampány során. Végül pedig azért kockázatos, mert a beinduló választási csatározásoknak, a kampánypopulizmusnak, illetve az ezzel társuló politikai anyázásnak (amely az ilyen kiélezett helyzetekben törvényszerűen megjelenik) óhatatlanul ő és kormánya lesz az egyik legfőbb és legnépszerűbb célpontja.

De Marek Belka nem akármilyen figurája hazája politikai életének, a körtelabdák pedig olykor kegyetlenül meg tudják ütni a tapasztalatlan bokszolókat.