BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezetők kerestetnek az Európai Unióban

A 2005-ös esztendő a vezető politikusok számára pártállástól függetlenül a valóságos vagy jelképes vereségek éve az Európai Unió hang-adó országaiban - Nagy-Britanniában, Német- és Franciaországban. A megkopott vezetők helyét rövid vagy középtávon új politikusok foglalják el, akiknek eredményessége azon múlik majd, képesek-e magát az uniót is megújítani.
2005.05.25., szerda 00:00

Az SPD vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai veresége egy időre a német szociáldemokrácia és vele Gerhard Schröder kancellár országos vereségét is előre jelzi. Az SPD által szolgáltatott legfőbb tanulság talán az, hogy manapság már nem lehet demokratikus viszonyok között gátlástalanul a szovjet propaganda legszebb napjait idézően uszítani "a kapitalisták" ellen, s nem lehet a termelési mód alapját adó tulajdonviszonyokat figyelmen kívül hagyó elosztási politikára törekedni. Végső soron hozzájárult Európa világgazdasági meggyengüléséhez azáltal, hogy az EU legnagyobb gazdaságaként annak leggyengébb növekedési teljesítményét volt csak képes fölmutatni. De arra nézve is élő a tanulság, hogy kormány és kormánypárt tartósan nem szólhat egymással ellentétes hangon.

A maga módján vereséget szenvedett három hete Tony Blair is, habár Schröder az ősszel nyilván boldogan kiegyezne hatvanfős többséggel. Csakhogy ilyenkor a trend az érdekes: a Labournek 410 hely helyett kell beérnie 356-tal. Ráadásul maga a párt sem egy, hanem több párt: benne van a hagyományos régi és a Blair nevéhez kötött új ideológiájú tagság. A program és az alapján végrehajtott politika az elmúlt tíz évben oly sikeresen állította a politikai közép terébe a Munkáspártot, hogy a baloldalon űr támadt, amelyet azonnal be is töltött a Liberális Demokrata Párt. Maga a Labour mintegy hazát vesztett, miközben vezére a legautentikusabb birodalmi hagyományokat követve vállalt oroszlánrésznek feltüntetett szerepet az Irak elleni hadjáratban. Valójában kiszolgálta George Busht és az USA Nagy-Britanniától és Európától egyaránt idegen világpolitikai érdekeit.

Nincs könnyebb helyzetben a politikai paletta másik felén elhelyezkedő Jacques Chirac francia elnök sem, aki bizonyos fokig a túléléséért harcol a vasárnapra kitűzött, az EU alkotmányáról rendezendő népszavazáson. Az elnököt három éve elsöprő többséggel választották meg a szélsőjobboldali Le Pen ellenében a franciák, akik közül sokan ruhaszárító csipesszel fogták be orrukat a szavazóurna előtt. Chirac azóta sem vette észre, hogy nem őt választották meg, hanem ijesztő riválisát küldték el - most valószínűleg ezért kell majd fizetnie. Nem segít eleget rajta az sem, hogy az USA iraki háborújával szembehelyezkedve sok népszerűségi pontot szerzett. Mint Blair a brit, ő a francia birodalmi logikának engedelmeskedett, de abban az értelemben ez sem szolgálta az európai érdeket, hogy nem kompromisszumra törekedett Washingtonnal, hanem megleckéztetni próbálta.

Mindhárom politikusra jellemző a túlzott engedékenység a tömegdemokrácia követelmé-nyeivel szemben. Gárdonyi Géza egyik mondatának parafrázisával: aki túl sokat ad a közönség véleményére, maga is közönségessé válik. Egyiknek sem sikerült igazán államférfivá lennie, s elérkezett az ideje annak, hogy átadják helyüket utódaiknak - mint jelenleg látszik: a német Angela Merkelnek, a brit Gordon Brownnak és a francia Nicholas Sarkozynek -, akik majd nyilván szintén a közönségnek igyekeznek játszani, de nem mindegy, milyen feltételek között.

Az elemzések szerint az Európai Unió egésze 2003-ban tulajdonképpen túljutott a gazdasági mélyponton, habár a tavalyi fellendülést az idén újabb visszaesés követte - amelyben "élenjárt" Francia- és Németország, valamint Olaszország, ahol szintén érlelődik a politikai váltás. A megvalósulásnál egy kicsit majdnem mindig optimistább előrejelzések azt láttatják, hogy jövőre már valóban kikerül az európai gazdaság a gödörből; egyúttal azt is valószínűsítik, hogy megáll az euró erősödése a dollárral szemben, sőt kialakul egy alacsonyabb egyensúlyi szint, amely kedvez az exportőröknek. Eközben egyszerűbb lesz "engedve a realitásoknak" visszatérni a földre a legversenyképesebb gazdaság lisszaboni agendájának felhőrégióiból, s az EU-alkotmányra most feltételezhetően kimondandó francia és holland nem után egy időre elnapolni a szorosabb politikai egység programját. Ez esetleg visszafoghatná az Európai Parlamentnek a gazdasági uniós teendőkkel időnként köszönő viszonyban sem álló aktivitását is - sok energiát megtakarítva az egyéb munkára rendelt kormányoknak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.