Félrecsúsztatott EU-viták

A maga módján persze ez is az EU-kommunikáció csődje, hogy ugyanis lehet vélt vagy szándékos tévhitek alapján is tömeges propagandát kifejteni, mert hiányzik az a tömeges ismereti bázis, amely eleve automatikusan megszűrné és kivetné a valótlanságokat. Cserébe most a nagy többség védtelen bármilyen elrugaszkodott vélekedéssel szemben. A legújabb példa erre a Hayek Társaság elnökének, Gere Ádámnak a Népszabadság június 24-i számában megjelent cikke, amely számos helyes meglátás mellett eleve olyan premisszából indít, amely nemcsak téves, de egyúttal a véleményezőről is rossz bizonyítványt állít ki, jelezve, hogy mindezt vagy nem tudta (de akkor mi alapján értékel?), vagy szándékosan ferdít. Visszhangozza az e témában többnyire hihetetlenül felületes és elfogult brit sajtó kedvenc szófordulatát, és ő is következetesen a brüsszeli bürokrácia elleni lázadásról, a mindent eldöntő brüsszeli arrogancia elutasításáról beszél.

Vajon mikor fogunk eljutni oda, hogy legalább neves szakértők, rangos társasági, intézményi háttérre hivatkozó elemzők vegyék azt a fáradságot, hogy előbb tájékozódnak, s csak azután közölnek ténymegállapítást? A brüsszeli bürokrácia ugyanis nem dönt el semmit, egészen egyszerűen azért, mert nincs hozzá joga. A minden brit kisgyereket mumusként ijesztgető európai bizottsági kép egyik ordító csúsztatása, hogy valamiféle távoli, mindenbe beleszóló, meghatározó szörnyként állítják be. Pedig a brüsszeli testületnek nincs is döntéshozási jogosítványa.

Akik döntenek, azok a demokratikus voksolást megnyert kormányok miniszterei, meg közvetlen választáson Brüsszelbe és Strasbourgba delegált képviselők. Ez az a mozzanat, amely a brit tájékoztatásból szinte teljesen hiányzik: hogy ugyanis Brüsszelben nem valami elidegenedett testület dönt a brit polgár és állam feje felett, hanem maga a brit miniszter más országbeli miniszterekkel közösen, meg (nem is kevés) brit eurohonatya más tagállambeli képviselőkkel közösen.

Ez persze már a politikusok felelőssége is. Egyszer talán még beköszönt az a világ, amikor valamely kormánytag nem azzal akar beadni otthon egy reformpirulát, hogy ezt meg kell csinálni, mert Brüsszel így döntött, hanem megmondja egyenesen, hogy: mert így döntöttünk! Akkorra talán "Brüsszel" is a helyére kerül majd, megértve végre, hogy a szerencsétlen belga főváros nem az a hely, amely - mások helyett - dönt, hanem ahol döntenek. Az odautazó nemzeti illetékesek.

Ami pedig a brüsszeli bürokráciát illeti, azt is tegyük hozzá, hogy a bizottság sok esetben még ötleteivel sem saját kútfőre támaszkodva áll elő, hanem éppen hogy a tagállamok vagy a parlamenti frakciók, szakmai bizottságok kérik fel egy újabb javaslat kidolgozására. Netán civil szervezetek lobbiztak kitartóan - fogyasztóvédők, nőjogi harcosok, környezetvédők, a megújuló energia barátai vagy hasonlók - egy-egy törvénytervezet megalkotásáért.

Ezek egyszerűen tények, s ezekkel szemben a másik végletet használni érvelési premisszának már nem is "EU-hitbéli" kérdés, hanem az igazság megsértésének a látlelete.

A baj csak az, hogy hovatovább az egész EU-vita manapság ilyen téves alapokon zajlik. Így juthattak a dolgok oda, hogy a két elhíresült nemleges népszavazáson a lengyel vízvezeték-szerelőről, a leendő török EU-tagságról vagy a nagy költségvetési hozzájárulásról alkotott vélemény alapján utasítottak el - anélkül, hogy tudtak volna róla - egy több mint kétéves munkával kialkudott új szavazati rendszert is, vagy éppen azt, hogy a nemzeti parlamentek is megállíthassanak EU-szintű törvényhozást. Sajnos nem mentes a csúsztatott érveléstől az unió megújulását hirdető brit politika sem. Azzal jönni ugyanis, hogy azért aránytalan az EU-büdzsé, mert negyven százalék belőle az agrárra jut (szemben a töredéknyi kutatás-fejlesztési kiadással), mindaddig nem fair, amíg hozzá nem teszik, hogy nemzeti agrártámogatás és agrárpolitika viszont nem létezik: azok helyett is csinálnak (és fizetnek!) annyi mindent közösen. Ha pedig mindenáron öszsze akarunk hasonlítani, akkor a k+f esetében viszont kéretik beszámítani az erre fordított nemzeti hányadot is!

Amíg a megközelítés féloldalas, és tájékozatlanságon - és/vagy szándékos csúsztatáson is - alapul, szükségszerűen a viták is félrecsúszott dolgokról szólnak. A baj csak az, hogy a végén mindig a (tényleges) valóság issza meg levét.