Mennyit ér az n+3?

Egyfelől áll a politikailag nehezen emészthető kihívás, hogy az amúgy is hátrányos helyzetből induló szegény rokon pénzét akarják még rövidebbre fogni. Ráadásul nem kis részben azért, hogy a gazdagabbaknak ne kelljen olyan sokat fizetniük! Érthető is, jogos is minden spontán felháborodás. De vajon ha most nem néz ide senki – legfőképpen nem a meggyőzni akart régi tagállami oldal –, és pusztán a praktikumot nézzük: vajon mivel járna jobban az ország? Ha megkapja hiánytalanul a júniusi tervekben beígért teljes keretet az akkori felhasználási feltételek mellett, vagy ha tudomásul veszi a megalázó kurtítást, de nagyobb esélyt ad a kilátásba helyezett irdatlan mennyiségű források elköltésének?
Mert irdatlan pénzekről van szó. A júniusi luxembourgi hétéves pénzügyi terv mintegy 23 milliárd eurót biztosított volna a magyar felzárkóztatási alapok finanszírozására. Több mint hatezermilliárd forint. De micsoda feltételekkel! Egyfelől ugyan ingyenes pénz, másfelől viszont szinte nincs olyan tétele, amelyhez ne kellene valamilyen arányban saját forrást is tenni. Van, ahol elég a 20-25 százalék. Másutt kellhet 40-50 is. De ha csak 20 százalék lenne mindenütt: hét évre az is több mint 1200 milliárd forint önrészt feltételezne, s ennek a gazdaság, a társadalom legkülönbözőbb szintjeiről kell összejönnie.
Ráadásul úgy, hogy a strukturális alapokat elsősorban igénybe vevő önkormányzatok nem számolhatnák el a viszsza nem téríthető áfahányadot! Ami praktikusan azt jelenti, hogy az amúgy is komoly kihívást jelentő önrészt helyenként még 21 százaléknyi pluszteher is megnyomná. Mindeközben meglenne a maga keresztje az állami büdzsének is. Mert a nagyberuházások többségét már ez pénzeli, amelyeknél viszont a júniusi n+2 szabály szerint annyira fel kellene mindent pörgetni, hogy a lekötött pénzeket minden esetben két év alatt el is költsék. Ha nem, elvész az uniós maradék – és lehet azt is saját erőből kipótolni.
Amikor a brit javaslat levág valamenynyit a kilátásba helyezett forrásból, de cserébe engedi elszámolni az áfát, kitolja három évre a nagy projektek szabad költekezési idejét, és növeli a strukturális alapoknál a lehetséges EU-finanszírozási hányadot – vajon nem kedvezőbb-e a végeredmény? A júniusi papír az évi magyar GDP 3,72 százaléka erejéig tette volna lehetővé, hogy közösségi felzárkóztatási alapokból támogatást hívjon le az ország – ez adta volna ki azt a bizonyos 23 milliárd euró körüli összeget. Akadt szakember, aki úgy vélte, hogy különösen az akkori feltételek mellett lett volna igazából jó, ha sikerül 3,55-3,65 százaléknyit ténylegesen felhasználni.
A mostani valószínű képletben a jelek szerint lecsökkenhet a Magyarországnak hét évre megpántlikázott keret másfél-két milliárd euróval. Azaz évi 200-285 millió euróval. Nagy pénz az is, forintban még mindig súlyos milliárdok. De ott marad mellette így is évente nagyjából annyi, amennyit a tagság első három évére öszszesen kapott az ország. És amihez társulhat az a tény, hogy nem terheli majd az áfa az egyébként is egy picit tovább csökkenthető önkormányzati önrészt – azaz könnyebben „szabadulhatnak rá” helyi szinteken –, miközben kap egy pluszévet a tárca a nagyberuházások befejezéséhez.
Persze súlyos dilemma a kommunikáció is! Már most is akadnak sajtójelentések, amelyek azt jövendölik, hogy az „újak” majd úgyis beadják a derekukat – de „térdre kényszerítve” fogják megtenni. És valóban: menynyivel egyértelműbb azt mondani, hogy „elvettek 50 (60? 70?) milliárd forintot?”, mint azt, hogy „hurrá, nem n+2, hanem n+3 lesz a főszabály!”… Pedig lehet, hogy az utóbbiban sincs semmi térdelés. Lehet, hogy végül hidak, vasutak, szennyvíztisztítók sorsa is jóra fordulhat miatta.
Még egyszer: e sorok írásakor még a pontos brit ajánlat sem ismert. Nem is annak konkrétumairól volna szó. Csupán egy felvetésről: lehet, hogy amikor majd a politikai büszkeség talajáról hadakozunk, esetleg olyasmit veszünk védelembe, amit aligha tudnánk annyira kihasználni, mint a kicsit kevesebbet – sokkal előnyösebb feltételek mellett? Talán az amúgy jogos felháborodás mellett nem árt majd ebbe is belegondolni.