Az MDF és a disznó
Bárcsak több Kerényi Imre lenne – sóhajtott fel Orbán Viktor, közben jobbra nézett, és lélekben kacsintott picit. Mondta azt is, hogy a színházművészet jelesét, aki szabad idejében forradalmár, veszélyes embernek feltüntetni szamárság. Utóbbi megállapítással egyet lehet érteni. Kivéve, ha Hiller Istvánnak hívják az embert. Az MSZP elnöke tette, amit a forgatókönyv szerint kell: határozottan kiállt a nép elé, és revolúciót megvető bátorsággal leszögezte, megvédik a demokráciát a Fidesztől. Ez a kampány fontos motívuma lesz: elhitetni, hogy az Orbán-párt kormányra kerülése egyenlő lenne a királyság kikiáltásával, de legalább egy szolid diktatúra felépítésével. Sok múlik azon, a választók nagyobbik része hajlamos-e rettegni, vagy ezen már túlvan.
Orbán Viktor nemcsak Kerényi Imrét és a Magyar Vizsla című periodikát védelmezi – közben doktor Kende könyve is megjelent, már vártuk –, hanem vadászik is néha. Képletesen. A Fidesz–KDNP megállapodás aláírása alkalmából megtudtuk, mégiscsak megszerezték Gémesi György és Sisák Imre MDF-es polgármestereket. Néhány hónapja, amikor először esett szó erről, mindketten harciasan tagadtak. Kettejük közül Gémesi az igazi nagyvad: a gödöllői főember az európai parlamenti választások idején a párt második számú prominense volt.
A hírt épp aznap jelentették be, amikor az MDF pálinkás disznóölésen emlékezett meg arról, hogy az élet szép. Amennyiben Dávid Ibolyában és Herényi Károlyban van némi érzék a durva szimbólumok iránt, aligha engedik ráírni az európai uniós szabványok szerint – fájdalommentesen – leölt állat testére, hogy MDF.hu. (GA)







