A EU szolgáltatási vita igazi tétje
Látszólag nem volt többről szó, mint egy újabb uniós jogszabályról, amelyik történetesen a héten jut el a parlamenti első olvasatig. Nos, éppen a több száz – amúgy nagyon is finnyásan válogató – médiaérdeklődő megjelenése demonstrálta, hogy ezúttal jóval többről volt és lesz is szó. Ahogy az egyik tagállam vezető beosztású diplomatája fogalmazott: „Összességében és teljes horderejét tekintve talán még a hét éves költségvetés korábbi vitáinál is fontosabb ügy ez az egész. Az európai uniós integráció jövőbeli iránya a tét.”
A múlt heti előjáték mindenestre magáért beszélt. Abban is, hogy az említett „szemináriumon” a két legnagyobb parlamenti pártcsoport e témában megbízott felelősei képesek voltak úgy befejezett tényként bejelenteni egy kompromisszumos megállapodás tényét, hogy eközben (mint kiderült) nem is bírták még a mögöttük lévő frakciók jóváhagyását. (Különösen a relatív többséget adó néppárti oldalon nem is bírták volna: számos tagállam képviselői azonnal különvéleményt jelentettek be.) De legalább ilyen szokatlan közjátékot jelentett, hogy csütörtök este három régi és három új tagország – köztük Magyarország – kormányai közös levélben fordultak az Európai Bizottsághoz, segítséget kérve az eredetileg a testület által kezdeményezett jogszabálytervezet szellemiségének megmentéséhez. És akkor tegyük még hozzá végül mindehhez az e heti plenáris ülés idejére ígért strasbourgi, berlini meg más európai városokban kilátásba helyezett több tízezres tömegdemonstrációkat.
Úgy tűnik, a tétek ezúttal valóban jóval nagyobbak. Kollégák szenvedélytől fűtött hangon feltett kérdéseiből látszott, hogy azok – mindenekelőtt a franciák, ezúttal maguk oldalán tudva a németeket is –, akik attól tartanak, hogy a szolgáltatások (szerintük parttalan) liberalizálásával általánossá válhat a szociális dömping, készek a végletekig elmenni. De legalább ennyire elszántak, és érzelmileg túlpörögtek azok is, akik mindebben – az ily módon megfuttatott kompromisszum lehetséges tartalmi elemeiben – már egyenesen az egységes piac lebontását és az európai integráció végét látják. És legalábbis az új tagállamokkal szembeni mesterkedést olvasnak ki abból, hogy azon fejlettebb régi tagországok, amelyek tőke- és technológiaerejüknél fogva helyzeti előnyben vannak az áruk piacán, korlátokat akarnak emelni az újak egyetlen igazán versenyképes terméke, a szolgáltatások akadálytalan áramlása előtt. Anélkül, hogy a táborok véleményei között igazságot akarnánk tenni, idézzünk fel néhány tényszerű adatot. Mindenekelőtt azt, hogy ma már az EU-GDP hetven százalékát a szolgáltatási szektor adja. Ez persze országonként eltérő helyi súlyt mutat, de összességében mégis ténykérdés, hogy aki egységes alapokon akarja tartani az EU-egységes piac működését – ez volna a híres négy szabadságjog kiteljesítése –, annak számot kell vetnie azzal is, hogy a szolgáltatásokra szabott játékszabályok valahol egyre inkább a piaci túlsúlyt jelentő fő tevékenység feltételrendszerét is jelentik. (Valami, ami az egységes piac húsz évvel ezelőtti megálmodásakor még nem igazán volt így.)
Mindehhez jön végül, hogy a 2004-es bővítésről visszatérően hallani lehetett: a régi tagállamok politikai elitje annak idején „elfelejtette” érdemben tájékoztatni saját közvéleményét a tíz új ország befogadásának várható következményeiről, minek utána e közvélemény akkor nem is nagyon bírt érdemi véleménnyel a történtekről. Erre mondják azt sokan, hogy a mostani, helyenkénti dühödt véleménynyilvánítások viszont a maguk módján felfoghatók a bővítés egy konkrét vetületére mondott spontán ítéletnek is. Igaz, az eredetileg „Bolkenstein-irányelvnek” indult tervezet támogatói között jócskán akadnak régi tagok is, ám a viharos ellenkezések kirobbanását azért mégsem ők, hanem a tiltakozók szerint egy ilyen helyzetre még éretlen újak részéről vélt szolgáltatási fenyegetések idézték elő.
Mindezek láttán mondható, valóban nem tűnik aránytévesztésnek több szempontból is egyfajta lakmuszpapírnak is tekinteni, mit hoz a héten az európai parlamenti vita és szavazás a kérdésben. Az integráció és a bővítés jövője egyaránt terítékre kerül általa.
