BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az áfacsökkentés lufija

2006.02.07., kedd 00:00

A lakásfelújítások és a szociális lakásépítés kapcsán a kormány és a Fidesz abban versenyeznek, ki kezdeményezte elsőként a 20 százalékos áfa 5 százalékra csökkentését. Eközben mindketten magától értetődőnek veszik, hogy az ország egésze számára kedvező hatása lenne a lefaragásnak. Márpedig ez erősen kétséges.
Nem hazánk találta fel ugyanis a spanyolviaszt. Hét régi EU-tagállam kísérleti jelleggel már 1999-től 10-15 százalékponttal csökkentette a lakásfelújítás áfakulcsait. Az eredmény, miként azt az Európai Bizottság már 2003-ban megállapította, lesújtó volt. A várt gazdaságfehérítő hatást nem sikerült kimutatni. A munkahelyteremtő hatás hétből öt országnál gyakorlatilag a nullával volt egyenértékű, a másik kettőben – Olasz- és Franciaországban – pedig az áfacsökkentéseknek tulajdonított pluszmunkahelyek valójában más okokra voltak visszavezethetők.
A reméltnél jóval kisebb és csak ideiglenes lett az ármérséklő hatás. A lakásfelújítási szolgáltatások azonnali árcsökkenése a fogyasztók számára mindenütt jóval kisebb volt, mint amekkora az áfacsökkenés, aztán egy-két év múlva az árak visszatértek az eredeti szintre – vagyis középtávon az állami bevételkiesés csak a cégek profitját hízlalta.
Nehezen látom be, hogy miért lennének mások a tapasztalatok Magyarországon. A feketegazdaság arányaiban hasonló lehet Olaszországban is, nem mondhatjuk tehát, hogy nálunk azért lennének jobbak az eredmények, mert nagyon elterjedt az illegális gazdasági tevékenység. Valószínűleg Magyarországon sem olyan erős az építőipari cégek közti verseny, hogy az áfacsökkenés egésze tartósan megjelenne a fogyasztói árakban – ezt a gyanút erősíti az is, hogy az áfa normál kulcsának 25-ről 20 százalékra csökkentését a kiskereskedők közel fele nem érvényesítette áraiban. Az viszont nagyon is könnyen elképzelhető, hogy ezentúl sok olyan szolgáltatást is besorolnak majd a lakásfelújítás vagy a lakásépítés részévé (legalábbis papíron), amelynek semmi köze hozzá, hiszen ki ne akarna kisebb áfát írni a számlára.
Már megint egy jól hangzó, de alaposabban megvizsgálva lufinak tűnő kezdeményezésről van szó. Közelednek a választások, mindenkinek ígérni kell valamit. Még hány hasonló ötlet bukkan fel?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.