Kinek ad munkát az adótörvény?

Most végül is magam ellen írok. Ha azt vesszük, adóval foglalkozó újságíróként nincs okom a panaszra: a pénzügyi kormányzat az utóbbi években gyakran és láthatóan mindenféle tervszerűséget nélkülözve változtatta az amúgy sem túl egyszerű adó- és járulékszabályokat, tovább nehezítve a jogszabálykövetést. A példához nem is kell túl messzire visszanyúlni az időben. Elég csak arra gondolni, hogy tavaly „csupán” hat ízben fogadott el a parlament adótörvényeket módosító jogszabálycsomagot. A múlt év úgy indult, hogy az akkori szakminiszter a nyilvánosság előtt nagy dirrel-durral kiadta a jelszót: adóreformra van szükség egyebek mellett azért, hogy egyszerűbben lehessen ilyenfajta kötelezettségünket teljesíteni. Aztán az Országgyűlés május első napjaiban áldását adta az úgynevezett akadálymentesítési csomagra, június elején két törvénynek adott zöld utat, szeptemberben a képviselők az üzemanyagok áfatartalmának mérséklésére hivatott, villámgyorsan összeállított jogszabályt szavazták meg, novemberre az ötéves – választási – adócsomag jutott, a sort decemberben, a Ház utolsó ülésnapján átengedett salátatörvény zárta. A legcifrább pedig az, hogy ezeknek a jogszabályoknak az egyes rendelkezései körülbelül tíz időpontban léptek hatályba. Adótanácsadó legyen a talpán, aki képes kiigazodni az új jogszabályok dzsungelében.

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a vállalkozásoknak – kicsiknek, nagyoknak egyaránt – csupán azzal kell megküzdeniük, hogy kiderítsék, mikortól élnek az új passzusok. Az idén vannak új adóink is! Bizonyos jövedelmek után négyszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell leróni, kóstolgatjuk a luxusadót, és tálcán kínálják már az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást is. Meg kell tanulni ezeknek a szabályait is. Azt valahogy nem veri nagydobra a kabinet, hogy a differenciált minimálbér bevezetése mit jelent az 50 év körüli korú alkalmazottat foglalkoztató cégek számára. A kormányrendelet értelmében a munkáltatónak figyelnie kell arra, melyik hónapban tölti be az ötödik X-et a dolgozója. Akkortól ugyanis a középfokú végzettségűekre érvényes bérminimumot kell adnia a munkavállalónak, függetlenül az adott személy végzettségétől. Megjósolható, ez a passzus – finoman szólva – nem szolgálja a munkahelymegtartást. Az viszont nagy publicitást kapott, hogy az állástalanokat felvevő foglalkoztató járulékkedvezményben részesül.

Nem csak az adóalanyok életét keserítik meg a fennálló adó- és járulékszabályok és az eddigi gyakorlat. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó-törvényből ki kellene irtani a túlburjánzó kedvezményeket, a támogatást pedig a szociálpolitika részévé tenni. Az adóhatóságnak így nem kellene a kedvezményeket jogtalanul igénybe vevők elleni harcra összpontosítania, a felszabaduló kapacitásokat pedig lehetne például az áfacsalások megakadályozására is fordítani.

Már régóta azzal bombázzák adószakértők az illetékes hatóságokat, hogy a valódi egyszerűsítés elengedhetetlen. De gondoljunk csak bele! Ezt azt eredményezné, hogy nem születnének havonta az egyik intézmény kezdeményezésére új szabályok, és rá fél évre nem lépnének hatályba egy másik szervezet javaslatára azokat korrigáló rendelkezések. Így viszont a vitás helyzetekben eligazodást nyújtani hivatott tájékoztatásokra sem lenne szükség. Az államigazgatás pedig nem tudná a lázas munka látszatát kelteni.