Mi mennyi?

Egy-két hónapja kormányzati hirdetések biztosítottak minket arról, hogy a magyar gazdaság teljesítményét irigykedve figyeli egész Nyugat-Európa; és most íme, megtudhattuk, hogy gazdaságunk a tavalyi év utolsó negyedében 4,1 százalékkal bővült. Ez ugyan a várakozásoktól éppúgy elmarad, mint a megelőző negyedév teljesítményétől, mi több, 2005 egésze is lassulást hozott – nem is keveset – 2004-hez képest, de ami igaz az igaz: az eurózóna 1,7 százalék körüli bővülése mellett még ez is irigylésre méltó. Vagy legalábbis némi jóindulattal annak tekinthető.

Mert nézzünk körbe szűkebb térségünkben, és azt látjuk, hogy Európa szegényebb (felzárkózásban bízó) felén 4,1 százalék egyáltalán nem nevezhető imponáló növekedési ütemnek. Ne beszéljünk a balti országok 10 százalék körüli száguldásáról (ez már akár túlfűtöttségként is értékelhető, magas inflációval jár, s az euró korai átvételét is veszélyeztetheti), de hazánk a visegrádi országok közül is csak Lengyelországot előzi meg a növekedés ütemét illetően.

A növekedési adatok összehasonlításával ugyanakkor csínján kell bánni. Azok ugyanis nem mutatják meg, hol is tart a fejlődésben egy gazdaság (a szegényebb országok gyorsabb bővülésre képesek). Az embereket elsősorban munkahelyük biztonsága, életszínvonaluk, a közszolgáltatások minősége, a környezet állapota stb. érdekli. Innen nézve valamivel többet mond az az adat, amely szerint vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó magyar GDP még mindig csak az EU-átlag 61 százalékán áll. Ezt már a 111 százalékkal büszkélkedő franciák valószínűleg nem irigylik.

De menjünk még tovább: önmagában nemhogy a növekedési, de az egy főre jutó GDP-adatok sem árulnak el sokat egy ország jólétéről. Írország például hiába érte el az EU-átlag 139 százalékát, ha a multinacionális befektetők által hajtott, egy-két szektorra összpontosuló növekedés nem volt képes a gazdaság egészét megmozgatni. Az évekig 10 százalék körüli GDP-bővülés mellett az egészségügy mára a tönk szélére került, és egyre kevesebb pénz jut az oktatásra is.

Ezt a részét ugye mi sem irigyeljük. Mint ahogy a szlovákokat sem a 10 százalék feletti munkanélküliségért – még ha a miénknél gyorsabban bővül is a gazdaságuk.