Miként ne gondolkodjunk az olaj szerepéről?

Az amerikaiak nem egyedül tekintenek az olajra mint biztonsági problémára. Kína és India, a világ két legnagyobb lélekszámú állama szintén rájött, hogy gazdasági növekedésük magas ütemének fenntartása szintén a külföldi olajtól függ. A két ország együttesen is kevesebb mint feleannyi olajat fogyaszt, mint az USA, a felhasználásuk azonban gyorsan emelkedik. A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy vajon lesz-e megfelelő kínálat, ha a szegény országok egy főre jutó fogyasztása eléri a gazdagokét?
Kínai és indiai delegációk keresztül-kasul bejárták a földkerekséget, ennek során számos – politikailag és gazdaságilag egyaránt – költséges megállapodást kötöttek új olajkitermelő államok készleteinek feltárására. Amikor például a nyugati államok – a Darfúrban folyó kegyetlenkedések miatt – eltanácsolták a vállalataikat a Szudánnal kötendő olajkitermelési egyezményektől, Kína gyorsan a helyszínen termett, és felvásárolta a kitermelhető készleteket.
Vannak olajipari szakértők, akik szerint a világ olajkitermelése nagyjából egy évtizeden belül eléri a csúcsszintet. Mások szerint az új lelőhelyek feltárása és a meglévők készleteinek jobb kiaknázására alkalmas technológiák elterjedése miatt ezek az előrejelzések túlságosan vészjóslóak. Mivel olyan fontos termelők, mint Szaúd-Arábia, nem teszik hozzáférhetővé a készleteik nagyságára vonatkozó adatokat, a vitát nem lehet véglegesen eldönteni. A szakértők többsége ennek folytán abban egyetért, hogy a világ nem fogy egyhamar ki a készletekből, a kínai és indiai felhasználás gyors növekedése ellenére sem. Jelenleg több mint ezermilliárd hordónyi igazolható készlet ismert, és további lelőhelyek feltárása is várható.
Bármiként legyen is, a készletek mértékéről és a kitermelési csúcs várható időpontjáról folytatott vitával nem lehet választ adni a biztonság kérdésére. A probléma gyökerét ugyanis nem az olaj összesített mennyiségében kell keresni, hanem annak elhelyezkedésében. Az igazolt készletek kétharmada ugyanis a Perzsa-öböl térségében található, amely a világ egyik legingatagabb régiója. Az olajellátás várhatóan jóval előbb ki lesz téve a politikai zavarok miatti sebezhetőségnek, mint a kínálat szűkössége miatti fennakadásoknak. Kína és India nemrég erősítette meg szándékát a Perzsa-öböl térségén kívüli beszerzési források feltárására, és beszédében Bush elnök is erre utalt. Első ránézésre Bush feladata viszonylag egyszerű. Az USA naponta mintegy 21 millió barrel olajat használ fel, ebből 2,5 milliónyi származik a Perzsa-öböl térségéből. Mielőtt azonban az új technológiák folytán helyettesíteni lehetne ezt a mennyiséget, az USA átterelheti a beszerzéseit Nigériába, Venezuelába vagy más országba. Ha azonban mindezen országokban fennmaradna is a stabilitás, Amerika mégsem érezheti biztonságban magát. Valójában ugyanis az számít, hogy egy ország mennyit importál, nem az, hogy honnan.
Ha elmérgesedne az iráni atomprogram miatti vita, akkor az olaj barrelenkénti ára hamar száz dollár fölé szökkenne, ennek hatását pedig minden gazdaság megérezné, tekintet nélkül arra, honnan szerzi be az olajat. Ezt a leckét világ már az 1973-as arab–izraeli háború idején megtanulta. Az arab olajexportőrök embargót hirdettek az Egyesült Államokkal és Hollandiával szemben, mert támogatták Izraelt. A kritikus energiahordozó azonban mégis megtalálta az útját az amerikai és a holland piacra, és amikor a konfliktus elült, nyomban kiderült, hogy ez a két állam nagyjából ugyanolyan mértékben szenvedett a hiánytól és a magas áraktól, mint a többiek.
Mindez azt jelenti, hogy Kína és India áltatja önmagát, ha azt hiszi, hogy a Szudánnal vagy Iránnal kötött preferenciális egyezmények biztonságot nyújtanak részére. Ha fennakadás következne be az ellátásban, Kína és India is rájönne, hogy ugyanolyan árviszonyokkal találja szemben magát, mint az Egyesült Államok. Kína esetében rontja az összhatást, hogy a vélt energiabiztonságért kész volt tetemes felárat fizetni.
Bush hasonló félreértésben van. Hiába csökkenti ugyanis a közel-keleti térségből származó bevitelét, mert Amerika csak akkor élvezheti az energiaellátás biztonságát, ha csökkenteni tudja olajszükségletét. Jelenleg az USA a kibocsátás dollárértékére számítva feleannyi olajat használ fel, mint a 70-es évek olajdrágulása előtt. A szükségletének fele azonban a közlekedésre esik, ez pedig azt jelenti, hogy Amerika energiabiztonsági problémája nem oldható meg az üzemanyag hatékonyabb felhasználása nélkül, ehhez pe-
dig korszerűbb technológiára ugyanúgy szükség van, mint magasabb benzin- és gázolajadókra, illetve módosított törvényi szabályozásra.
Az iraki háború oka nem az olaj volt, legalábbis nem a dolognak azon túlságosan leegyszerűsített értelmében, hogy az arab ország olaja fokozta volna Amerika ellátási biztonságát. A világnak a Perzsa-öböl olajától való függősége azt jelenti, hogy minden országnak érdeke a térség stabilitásának fenntartása, az energiafelhasználás hatékonyságának javítása és a teljes energiaellátás diverzifikálása.