Nagypályás versenyzők

Borítékolható, hogy nem utoljára kerül elő a nemzeti érdek kontra részvényesi érdek néven ismert konfliktus Európa és a világ energiaiparában. Most épp Spanyolországon a sor, ahol valósággal sokkolta a kormányt, hogy a német óriás, az E.On a tavalyi magyar GDP harmadának megfelelő, közel 30 milliárd eurós készpénzes ajánlatot tett az ország legnagyobb közüzemi vállalatára, az Endesára. Hiszen Madrid eddig épp azon munkálkodott, hogy a belföldi versenyjogi aggályok ellenére a szintén spanyol Gas Natural vásárolja fel 21 milliárd euróért a nála kétszer nagyobb Endesát, létrehozva a hatodik legnagyobb ilyen európai vállalatot. A spanyol kormány szóvivője azonnal ki is jelentette, hogy egy olyan stratégiai ágazatban, mint az energia, általános nemzeti érdek egy spanyol vállalatnak működnie (vö. a magyarországi energiaipar „kiárusításáról” folyó vita).

Csakhogy Madridban gyorsan visszatértek a realitások talajára, miután az egységes piac felett őrködő Európai Bizottság jelezte: nem nézné tétlenül az Endesában meglévő állami aranyrészvény felhasználását a tranzakció megakadályozására. (Ugyanakkor Neelie Kroes, a bizottság versenyügyi biztosa – minő véletlen – épp néhány napja kelt ki élesen a szerinte túlzott és káros energiaipari konszolidáció ellen.) Hogy Zapatero kormányfő ezután kivel és mit tárgyalt a színfalak mögött, csak sejteni lehet, mindenesetre tény, hogy elállt a vétótól, az olasz Enel pedig bejelentette, hogy a Gas Natural oldalán kész beszállni a versenybe és emelni a tétet.

Az Endesa felvásárlása amúgy logikus folytatása annak a folyamatnak, amelynek végén – Wulf Bernotat E.On-vezér szavaival élve – hamarosan három nagy szereplő, a német E.On, a francia EdF és az olasz Enel kezébe kerülhet az európai közüzemi energiapiac. Ezt erősíti, hogy a magas energiaárak és az alacsony kamatok miatt ezek a cégek szinte „úsznak” az elköltendő készpénzben, a jövő évre várható uniós piacnyitás előtt pedig igyekszik mindenki a legjobb pozíciót elfoglalni. Paradox módon ez épp azon országok nagyvállalatainak sikerülhet majd, amelyek kormányai – súlyukat latba vetve – eddig a leginkább tudták védeni belső piacaikat a külföldi konkurenciától. Hiába, a méret mindenhol számít. A kicsik pedig legfeljebb abba szólhatnak bele, hogy kihez igazodnak.