Tévhitek a munkaerőpiacról

Népszerű kampánytémává váltak a munkaerő-piaci folyamatok, minden oldal szokás szerint a maga igazát bizonygatja. És bár zajlik az álszámháború, természetesen a valóság messze nem hasonlít a politika által festett képekre. Csupán egy biztos: ezen a területen bőven van tennivaló.

A magyar munkaerőpiac jelenlegi helyzetét gyakran szokták jellemezni olyan szlogenszerű kijelentésekkel, hogy 400 ezer munkanélküli van Magyarországon, illetve sok százezer új állás keletkezett az elmúlt években. Érdemes tehát kicsit körülnézni, mi is a helyzet valójában.

-1. A munkanélküliségi ráta 2003. végi mélypontjáról, 5,5 százalékról tavaly év végére 7,3-re emelkedett. Ez hozzávetőleg azt jelenti, hogy a kényszerűen állástalanok száma a 250 ezer alatti szintről 300 ezer fölé nőtt.

-2. Vagyis feltehetően nincs 400 ezer munkanélküli Magyarországon – a szám a regisztrációs adatbázisból származik, ez azonban a közgazdasági értelemben vett munkanélküliségtől távol áll. Ezt jól mutatja az is, hogy nagyjából 100 ezer olyan embert tart nyilván a KSH, akik nincsenek a munkapiacon (inaktívak) és mégis munkanélküli-ellátásban részesülnek. A szürkegazdaság és a bejelentetlen foglalkoztatás méreteit sejtve az sem kizárt, hogy ennél is kisebb a tényleges szám.

-3. Ugyanakkor a munkanélküliség tendenciája valóban emelkedő, és ez általában a konjunkturális viszonyokkal áll összefüggésben. Többnyire az a feltételezés, hogy stabil munkaerő-kínálat mellett a munkanélküliség jó kifejezője az elégtelen keresletnek, így ennek alakulása jelzi a gazdaság irányváltásait is. Nálunk azonban beláthatóan nincs így. A ráta felfutása semmilyen konjunkturális folyamattal nincs összefüggésben, több egyedi tényező alakítja. Ezek főként olyanok, amelyek alapvetően a munka-piacon jelen lévők (dolgozók és munkanélküliek) számát befolyásolják. Ilyen például, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének következtében kevesebben távoznak a munkaerőpiacról. Ennek hatására (a fiatalok munkapiacon való megjelenésével) folyamatosan emelkedik az aktívak száma (egy év alatt 50-70 ezer fővel). Becslésünk szerint az elmúlt egy évben az aktivitásemelkedésnek csupán ötödét szívhatta fel a piac, a többiek valóban a munkanélküliek számát gyarapították. Arról sem szokás beszélni, hogy a korábbi években éppen ezzel ellentétes hatásként jelentkezett, hogy a felsőfokú oktatásban részt vevők arányának emelkedésével egyre kevesebben léptek be a piacra, vagyis a munkanélküliség csökkenésében ez is szerepet játszott. Néhány további tényezőt is figyelembe véve (például a sorkatonaság eltörlése) megállapíthatjuk, hogy a munkanélküliség alakulásában alapvetően olyan adminisztratív intézkedések játszották a fő szerepet, amelyek az aktív népesség növekedésének irányában hatottak. Mivel ezek elhúzódó hatások, nyugodtan számíthatunk rá, hogy még több évig emelkedni fog a mutató.

-4. Éppen ezért a munkanélküliség alakulása majdhogynem irreleváns, valójában helyesebb a foglalkoztatottak számát figyelni. Bár ez a mutató messze nem igazolja, hogy emberek ezrei estek volna el a munkájuktól, attól legalább olyan messze áll, hogy 3-400 ezer új állás teremtődött volna az elmúlt években. Valójában a foglalkoztatottak száma az elmúlt négy évben olyan kismértékben emelkedett, hogy azt inkább stagnálásnak illik hívni. A ciklus elején megfigyelhető „púp” annak köszönhető, hogy a költségvetési szektorban felduzzadt, majd lassú apadásnak indult a létszámállomány. (Az, hogy az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés után sokak számára vonzó lehetett az állami szektor, érthető, más kérdés, hogy a folyamat milyen bizonyítványt állít ki a közszféra létszámgazdálkodásáról.)

Vagyis összességében sem a romokban heverő, sem pedig az élénk munkaerőpiacról festett kép nem helytálló, bár ezek kétségkívül jobban kommunikálható üzenetek, mintha azt mondanánk, hogy a munkaerőpiac bántóan hosszú ideje pang. Ebben pedig felelőssége van a kormányzatoknak, hiszen számos meghozott intézkedés és jó néhány elmaradt lépés is közrejátszik ebben.

Az egyik nyilvánvaló probléma, a minimálbér közgazdasági realitásoktól elszakadó mértékű emelése. A gazdaságpolitika eközben semmit sem tett a munkaerőpiac rugalmasságának növelése érdekében, és továbbra is rendkívül gyenge a munkába állás ösztönzése. Nem történt áttörés bérlakásügyben sem, ami pedig a földrajzi korlátok által okozott munkanélküliség mérséklését szolgálná. A piaci igényektől elszakadó oktatási rendszer, a felsőoktatásban eluralkodó mennyiségi szemlélet, egyaránt gátja a foglalkoztatottság emelkedésének.