Furcsa ünnepi ajándék
Nem itt kezdődött, hanem az Egyesült Államok, Japán és az eurózóna háromszögében. Azzal, hogy a világgazdaság valamennyi kulcsrégiójában emelkednek a kamatok, alapvetően megváltozott a magyar gazdaság nemzetközi környezete. Véget ért az az időszak, amikor az államháztartási hiány és az államadósság duzzadása ellenére Magyarországon úgy maradt stabil a forint árfolyama, hogy eközben a kamatok még csökkenhettek is. Március eleje óta a forint közel öt százalékkal gyengült, s küszöbönáll egy jelentősebb kamatemelés. Szembeszökő, hogy március 14-én délelőtt (e sorok írásakor) a hazai fizetőeszköz árfolyammozgása elszakadt a régió többi devizájától. A cseh és a szlovák korona euróhoz viszonyított árfolyama stabilizálódni látszik, a zloty gyengülése lassult, miközben a forint értékvesztése folytatódott. Válság előtt állunk, vagy csak pillanatnyi megingásról, a nemzetközi pénzpiac mondhatni szokásos hullámzásainak egyikéről lenne szó?
A globális kapitalizmus egyik sajátossága, hogy a nemzetközi trendek esetenként ellentétes irányúak, mint egy ország belső makrogazdasági folyamatai. Elképzelhető, hogy tartósan hibás gazdaságpolitika mellett sem alakul ki krízishelyzet, ha a világgazdasági környezet kedvező, globális likviditásbőség van és alacsonyak a kamatok. Ilyenkor a magasabb kockázatú országok állampapírjait is szívesen vásárolják a pénzpiaci befektetők, persze megfelelő kockázati felár mellett. Olyan ez, mint a betegség és az orvosmeteorológia viszonya: kedvező klimatikus viszonyok esetén a súlyosabb betegségek tünetei is enyhébbnek mutatkoznak. Szélsőséges hőhullámok idején ugyanakkor a közepesen beteg szervezetek bajai is súlyosnak bizonyulhatnak. Márpedig a globális kockázati viszonyok épp most változnak meg: a korábbi különlegesen kedvező széljárás ellenkező irányba fordul. Mindezt az Európai Központi Bank kamatainak alakulásával szemléltetve: a 2000 végén még 4,75 százalékos kamatszint 2003 nyarára két százalékra süllyedt, és 2005 decemberéig ott is maradt. Azóta az EKB két lépcsőben kamatot emelt, és aligha valószínű, hogy a folyamat itt megállna. Vagyis a növekvő globális kockázatok mellett megnő annak a valószínűsége, hogy spekuláció indul a sebezhetőbb országok ellen. És bárhogy is csűrjük-csavarjuk a dolgokat, vitathatatlannak látszik, hogy Magyarország ma az Európai Unió pénzpiaci értelemben legsebezhetőbb országa.
A választási kampány hevében politikusaink persze szívesen elfeledkeznének a makrogazdaság egyensúlyi problémáiról. A kormánypártok szokásos értelmezése szerint a GDP, a beruházások, az export, a bérek és a nyugdíjak jelentős emelkedése van a mérleg egyik serpenyőjében – és e számos pozitívumhoz képest az egyensúlyi gondok ugyan léteznek, azonban alig rontanak valamicskét a kedvező összképen. Az ellenzék gazdasággal kapcsolatos támadásainak kereszttüzében pedig elsősorban a növekedési eredmények elosztásának kritikája, esetenként az adó- és járulékterhek, illetve a munkapiaci folyamatok értékelése áll. Az elmúlt nyolc év során a hazai termelés szintje, a magyar lakosság életszínvonala jelentősen közeledett a nyugat-európaihoz. Ez azonban nem különösebb politikai érdem: a fejletlenség és a felzárkózás elemi közgazdasági törvényszerűségeinek fényében természetesnek tekinthető, és így volt az a régió más országaiban is. Velük ellentétben azonban Magyarországon a lendület akár már jövőre kifulladhat: a szigorodó globális kockázati környezetben a pénzpiaci befektetők többszörösen leverhetik rajtunk az elmúlt évek makropénzügyi tévelygéseit.
Ilyen körülmények között a mostani forintgyengülés, a nemzeti valuta elleni spekuláció veszélye távolról sem az ördögtől való. Éppen ellenkezőleg: valamelyest kordában tartja a költségvetési folyamatokat amúgy könnyűszerrel fenntarthatatlan pályára sodró politikai erőket. A márciusi forintgyengülés talán még épp időben jött, és ráébresztheti politikusainkat arra, hogy most már tényleg nincs idő, az államháztartás helyzetének stabilizálása tovább nem halasztható. Bizarr ajándék a nemzeti ünnepen.
