Kamatdilemmák

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. A világgazdaság vezető országaiban forduló kamattrend, és az ennek nyomán bekövetkező globális tőkepiaci reakciók az egész kelet-közép-európai régiót érintő kivonulási hullámot indítottak el, és ezt főként a leginkább sérülékenynek kikiáltott magyar gazdaság fizetőeszköze sínyli meg. Itt van mindehhez a választási kampány, amelyben minden politikai oldal meggyőzően és a pénzpiacokat kellően elbizonytalanító módon hangoztatja: nem lesz érzékelhető kiigazítás. (Dehogynem, legfeljebb ők még ezt nem tudják.) Ráadásul az idei sikertörténetnek kikiáltott infláció sem úgy alakul, ahogy az év elején elképzeltük. A kereskedők jó része lenyelte az áfakulcscsökkentésből származó többletjövedelmet, szépen mutatva, hogy a verseny még sok helyen gyenge ahhoz, hogy gyors árcsökkentést kényszerítsen ki. (A kormány ezzel kapcsolatos sikerpropagandáját most eleresztjük a fülünk mellett.)

Ilyen körülmények között nem egyszerű a kamatpolitikát irányító monetáris tanács helyzete. A hétfőn összeülő testület bizonyára az utolsó pillanatig árgus szemekkel figyeli majd az árfolyam alakulását, illetve böngészi a jegybanki szakértők inflációs elemzéseit. Érvek bőven akadnak majd pró és kontra. Amennyiben az utóbbi egy-két évben megfigyelhető piackövető magatartás folytatódik, akkor most nem kétséges a kamatemelés, hiszen a kötvénypiac már 100 bázispontot is beárazott rövid távra. Az ideges piaci szereplők megnyugtatása szempontjából sem jöhet rosszul az irányadó kamat felfelé módosítása, bár ember legyen a talpán, aki megmondja, mekkora az a mérték, amely utóbb nem bizonyul alá- vagy fölélövésnek. Ugyanakkor az inflációs célkövetés mechanikus logikája a szinten tartás mellett is szolgáltat érveket, hiszen az (akármekkora mértékű) áfahatás addigra kiesik a mutatóból, vagyis a mostani kellemetlen meglepetések legfeljebb a várakozások szempontjából számíthatnak, az árfolyamgyengülést pedig még túlzás lenne tartósnak nevezni.

Kérdés persze, hogy a kamatpolitikához amúgy is megosztottan viszonyuló tanácstagok az új helyzetben miként viselkednek. A belső tagok bizonyára kamatemelést szorgalmaznak majd, de az eddig hosszú távon kamatcsökkentésre berendezkedő külső tagok nem biztos, hogy egyből fordulnak ekkorát.