Magyarország sokkal tartozik a vidéknek
Hogyan értékeli a vidékfejlesztés eddigi teljesítményét? Elégedett vagy csalódott?
Az elmúlt másfél-két évtizedben jelentős változások zajlottak le a vidék életében is. Ennek számos kedvező jele van, például az úthálózat bővülésében és korszerűsödésében, az iskolák fejlesztésében és a munkahelyteremtésben, ám összességében erősödött a differenciálódás is. A hátrányos helyzetű térségekben, főleg a kisebb településeken az alacsony gazdasági aktivitás és jövedelem, a demográfiai folyamatok kedvezőtlen alakulása, a foghíjas infrastruktúra, a közszolgáltatások, a közösségi kezdeményezések, szerződések, az érdekérvényesítő képesség szegényes színvonala vagy hiánya a jellemző.
Mivel magyarázza, hogy Magyarországon így alakult a vidék helyzete?
Mindez összefügg az elmúlt másfél-két évtizedben lezajlott gazdasági-szerkezeti átalakulással, a fejlesztésekhez szükséges források szűkösségével, a kisebb településeken a humánerőforrás hiányával, de javarészt azzal is, hogy elmaradt a vidék értékeinek, közhasznának felismerése és elismerése, illetve bemutatása. Keletkezett tehát egy társadalmi adósság, amelynek törlesztése nem várathat tovább magára. Már csak azért sem, mert az érintett településeken élő emberek életminősége, a helyi lehetőségek kiaknázása az ország egészének a fejlődését is befolyásolja. Arra most nem kívánok külön kitérni, hogy ez a minden felelősen gondolkodó embert, politikust foglalkoztató helyzet nem a legutóbbi évek terméke. Ilyet csak ostoba, a tényeket nem ismerő vagy azokat tudatosan elferdítő politikusok mondanak. A változáshoz ugyanakkor – ez nem vitás – hosszabb távra érvényes, átfogó, kormányzati ciklusokon átívelő program megalkotására van szükség. Ezen az úton indult el a jelenlegi kormány.
Mi lehet egy ilyen program kiindulópontja?
Az egyik feltétlenül annak kimondása, hogy a vidék – noha a sorsa Magyarországon elválaszthatatlan a mezőgazdaság helyzetétől – nem azonos az agráriummal, bármelyikük szélsőséges túlhajtása károkat okoz. A másik, hogy szakítani kell az egyoldalú, csupán a hátrányokat hangsúlyozó és azokat enyhíteni akaró, szolidarisztikus programfelfogással. Természetesen erre is szükség van, de még inkább arra, hogy a vidék kínálta előnyökre – a természeti, táji adottságokra, az egészséges környezet kínálta lehetőségekre, a turizmusra, kézműiparra, a tájjellegű élelmiszerekre, a népi kultúrára és hagyományokra – épüljön a program. Végül, de nem utolsósorban fontos a vidékpolitikának a nemzetpolitika rangjára emelése, úgy is mondhatnám, kimenekítése a pártpolitikai csatározások terepéről.
Hol tartanak most ennek elérésében?
A jelenlegi kormány minden korábbinál jelentősebb forrásokat biztosított a helyi fejlesztési igények kielégítésére. A hét régióban összesen 1225 milliárd forintot fordítottak, fordíthatnak fejlesztésre. Minden évben növekedett a decentralizált források összege is, amely mára elérte a 3401 milliárdot. Ezenkívül 1232 milliárd forint jutott autópálya-építésre, amely ugyancsak kihat a vidék fejlődésére, vonzerejének növekedésére. Körvonalazódnak a decentralizáció, a térségi együttműködés új formái. A pályázatoknál az önkormányzati saját erő biztosítására külön forrást alakított ki a kormány, erre az évre például 7,4 milliárd forintos kerettel. Az ország 168 kistérsége közül 118 helyen jött létre többcélú kistérségi társulás, 39 helyen pedig területfejlesztési társulás működik. A Kistérség Plusz program keretében a 48 leghátrányosabb helyzetű kistérség kap támogatást többek között a pályázatfigyelésben és a hitellehetőségek felkutatásában.
Úgy hírlik, elszántan harcolt a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács megalakításáért. Sikerrel járt?
Majdnem. A kezdeményezés a Párbeszéd a vidékért civil tömörüléstől indult, hogy törvényben szabályozott módon jöjjön létre a Nemzeti Vidékpolitikai Tanács. A parlamentben a javaslat eljutott a végső fázisig: 90 százalék feletti támogatottságot kapott a kormány által is támogatott módosító indítványcsomag, de a zárószavazásra nem került sor. A kormány mindenesetre a tanács létrehozásával is azt kívánta elérni, hogy a vidék, a hátrányos helyzetű térségek, a kis falvak sorsa, helyzetük javítása nemzeti ügy legyen.
Milyen konkrét tervekben nyilvánul meg ez a törekvés?
Célul tűztük ki a vidék gazdaságának fellendítését, a munkalehetőségek növelését, a megélhetés biztonságának javítását. Az agrárium minden kedvező irányú fejlődése, elmozdulása alapvetően szolgálja ezt, ezért is figyelemre méltó, hogy a mezőgazdaság az elmúlt négy évben 944,072 milliárd forintos támogatást kapott. Ugyanakkor további lépésekre van szükség, többek között a birtoknagyság és -szerkezet ügyében, a termelők feldolgozóipari és kereskedelmi részesedésének emelésében, az integráció erősítésében, a képzettség és a vidéki üzleti infrastruktúra javításában. A foglalkoztatást élénkítő programok egyelőre csak a nagyobb településeken éreztetik hatásukat, ezért a kisebb falvakban speciális programokat kell indítani. Rendkívül fontos a kis- és középvállalkozók támogatása, kimondom: akár az előnyös megkülönböztetés eszközeivel is. További kitörési pont lehet a megújuló energiaforrások hasznosítása. Ennek érdekében a kormány minden korábbinál többet tett a kedvező szabályozási feltételek megteremtésével. Hasonló növekedést, fejlődést generáló szerepet tölthet be a turizmus, amely önmagában is elősegítheti a helyi, tájjellegű termékek, élelmiszerek előállítását, piacra jutását.
Egyelőre azonban nem tűnik simának a vidékfejlesztés útja, feltehetően személyesen is tapasztalja, hogy olykor érthetetlen akadályok nehezítik az előrehaladást…
Így igaz. Ezzel összefüggésben két problémát szeretnék külön is megemlíteni. Mindkettő túlmutat a vidéki térségeken, de súllyal érinti azokat is. Az egyik a mezőgazdasággal, az élelmiszeriparral kapcsolatos. Ez a rossz minőségű, olykor egészségre is ártalmas élelmiszerek, élelmiszer alapanyagok importja, illetve fogalomba hozatala. Az elfogadhatatlan minőségű termékekkel szemben – legyenek akár külföldiek, akár hazaiak – a jelenleginél jóval szigorúbb szankciókra van szükség! A másik probléma az állami forrásból finanszírozott beruházások esetében a közbeszerzés tarthatatlan lazaságaiból ered. Az alvállalkozók, akik a vállalási díjhoz képest fillérekért kénytelenek elvállalni a munkát, gyakran nem kapják meg a pénzüket. Érvényt kell szerezni annak a szabálynak, hogy ha a fővállalkozó nem fizeti ki az alvállalkozókat, akkor ő sem juthat hozzá a pénzéhez.
Mit gondol, 2007-től elnyeri méltó helyét a vidékfejlesztés?
Soha nem tapasztalt nagyságrendű, az Európai Unióban a második legmagasabb egy főre jutó fejlesztési forrással számolhatunk 2007-től. Úgy gondolom, hogy ez áttörést hozhat a vidékfejlesztésben is. De természetesen nemcsak a források nagysága lényeges, hanem az is, hogy mire és hogyan használjuk fel azokat. A vidékfejlesztés szempontjából fontos, hogy kiemelkedő hangsúlyt kap az infrastruktúra fejlesztése, így az úthálózat, a közművek, a vízgazdálkodás további korszerűsítése és bővítése. Több pénz jut a helyi igények kielégítésére, humánerőforrás-fejlesztésre, oktatásra, a betegellátás javítására, szociális programokra, a falu- és tanyagondnoki hálózatra, a kistérségi együttműködésre és a többcélú közösségi terek kialakítására. Kiemelném az esélyegyenlőséget, a hátrányos helyzetű csoportok felemelkedését szolgáló programokat. Már jelenleg is kilencszáz gyerek kap ösztöndíjat. Külön program szolgálja a romatelepek felszámolását, a szociális földhöz jutást, a közmunkákat és az uniós források elnyerését segítő módszertani központok létrehozását. Ezeket a programokat folytatni kívánjuk.
Miként tudnak eligazodni a sok fejlesztési terv, koncepció, stratégia között? Nem tart attól, hogy végül ismét elsikkad a vidékfejlesztés ügye?
Ha úgy tetszik, az élet adománya, hogy most olyan időszakban vagyunk, amikor a fejlesztéspolitika meghatározó dokumentumainak – így például az országos területfejlesztési koncepciónak, a II. Nemzeti fejlesztési tervnek és a nemzeti agrár-vidék fejlesztési stratégiának – az elkészítése időben egybeesik. Ezekben a vidék felzárkózását szolgáló fejlesztési irányok összehangolása immár nemcsak szükséges, de lehetséges is. Ezért kezdeményeztük egy „virtuális” vidékfejlesztési operatív program kialakítását, amely összegyűjti az összes ilyen célú programot és projektet, s azok összehangolásáról és megvalósításáról is gondoskodik.
nagy Sándor 59 éves. Vértes községben született. Budapesten 1970-ben közgazdaság-tudományi diplomát szerzett, a végzés után egyetemi oktató lett, munkatudományi témából doktorált. 1973-tól vezető tisztségeket tölt be az ifjúsági mozgalomban. 1984 decemberében SZOT-titkárrá, majd 1988-ban a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárává választották. Tagja az MSZMP KB-nak 1988 májusa és 1989 szeptembere között. A rendszerváltástól 1995 novemberéig a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége élén áll, 1993–1994-ben a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat elnöke. Alapítója, később elnök-vezérigazgatója a Trend-Prognózis Gazdaságkutató Rt.-nek. Az MSZP-be 1994 szeptemberében lép be, négy év múlva a párt alelnöke; erről a posztról 1999 nyarán lemond. Egy évvel később novemberben visszakerül az országos elnökségbe. 2002. június 4-étől a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős politikai államtitkára; a 2004.október 4-én hivatalba lépett Gyurcsány-kormányban is ez a tisztsége: a kormány területpolitikai koordinációjáért és a vidékpolitika összehangolásáért felel.
