Reformkényszer a gabonapiacon is

Patthelyzet alakult ki mára a hazai gabonapiacon, mivel hiába van nyolc-tíz millió tonnás felesleg az országban, az export csaknem teljesen leállt. Az értékesítési nehézségeket persze nem nevezhetjük új keletűeknek, mivel kiviteli gondok és túltermelési ágazati viták az uniós csatlakozás előtt is szép számmal akadtak. Akkor azonban – igaz, költséges exportszubvenciókkal – minden esetben le tudtuk vezetni a feleslegeket, míg most korántsem vagyunk döntési pozícióban.
Annak idején a támogatások ahhoz kellettek, hogy tompítsák a nyomott felvásárlási árak miatti gabonatermelői feszültségeket. Az értékesítési gondok ugyanis abból adódtak, hogy nálunk és a világpiacon egy-egy időszakban túltermelés alakult ki, így a learatott gabonát csak nyomott áron lehetett eladni. A mostani helyzet viszont gyökeresen eltér a korábbitól: ma azért van sokmilliós készlet, mert a magyar gabona a tetemes árumennyiség ellenére is olyan drága, hogy alig lehet exportüzleteket kötni.
A magas áraknak inkább hiánytünetként kellene jelentkezniük, tehát jól látszik, hogy valami nem stimmel a szabályozási rendszerben. Nyilvánvaló, hogy a hibát az uniós intervenciós felvásárlásban kell keresni, amely mesterségesen magasan tartja az uniós gabonaárakat. Kétségtelen, hogy Magyarország – amely jó gabonaövezetnek számít – élvezi ennek előnyeit. A helyzet azonban mára visszássá vált, mert a termelés – ideszámítva az uniós területalapú támogatásokat is – túlságosan is kockázatmentes lett. Ennek következtében a gazdálkodás elszakadt a piactól: számos földtulajdonos kifejezetten EU-intervencióra termel, vagyis eleve úgy vet, hogy majdani termését Brüsszelnek kívánja eladni.
Az intervenciós felvásárlás lényege, hogy az unió a felkínált gabonát előre meghatározott áron megveszi. A biztonságos ellátást célzó rendszernek korábban talán volt értelme a közösségi politikában, ma már azonban jól látszik, hogy az új tagok belépése és a liberalizálódó világkereskedelem miatt túlhaladottá és értelmetlenné vált. Az elmúlt évek példái igazolták: a piaci hatások ilyen mértékű kikapcsolása mellett már „jó közepes” időjárás is elegendő ahhoz, hogy EU-szinten gabonahegyek képződjenek.
Nem vitás persze, hogy a felvásárolt áru tárolása és értékesítése nem az egyes tagországok, hanem az unió gondja. A kisebb felelősség azonban hátrányokkal is jár, hiszen hiába fizet Brüsszel a terményekért, az uniós tulajdonná vált áru az eladásig a tagállamokban marad. Nem csak arról van szó, hogy a raktározást és az őrzést meg kell oldani. Azzal is szembesülni kell, hogy az uniós értékesítési döntésig a tárolókat nem lehet kiüríteni. A hosszú távú elhelyezés üzletet hozhat ugyan a raktártulajdonosoknak, de másfelől komoly áruelhelyezési problémákat okozhat. Ez lehet a helyzet Magyarországon is, ahol egyes vélemények szerint az idén – dacára a kormány kapacitásbővítő akcióinak – már közepes termésnél is komoly tárolási nehézségek léphetnek fel a halmozódó intervenciós készletek miatt.
A gabonaágazat mai működése egyértelműen hozzájárul ahhoz az agrárszabályozási válsághoz, amely az EU-t az eddigi irányítási módszerek felülvizsgálatára készteti. Biztosra vehető, hogy a tej- és a cukorszektor után a „reformszelek” az uniós gabonapiacot is elérik. Ma leginkább az valószínűsíthető, hogy az intervenciós ár csökken, és a rendszerbe vont gabonaféleségek köre is szűkül a 2007–2013 közötti új költségvetési ciklusban. Ennek hatásaként a gabonatermelés újra rááll a „piaci vágányra”, miközben a közösségi büdzsé jelentős összegeket takaríthat meg.