Húzzanak hát bele!
Négy évvel ezelőtt Medgyessy és a szocialisták ellenzéki pozícióból a jóléti rendszerváltás ígéretdömpingjével nyertek, amiből aztán – figyelmen kívül hagyva a gazdaság teljesítőképességét – sok mindent valóra is váltottak. Akkor azt mondták: ez volt az ára Orbán Viktor legyőzésének. De ezt az árat végül a magyar gazdaság fizette meg. Állami túlköltekezés, adósságnövekedés, hitelvesztés, bizalmatlanság, a versenyképesség romlása. Ezeken a folyamatokon a Medgyessyt menet közben váltó Gyurcsány-kormány sem tudott változtatni. Gyakorlatias intézkedéscsomagokkal jelezte ugyan, hogy a kormány dolgozik, de operációba nem kezdett. A sors fintora, hogy egy választás után ilyen teljesítménnyel – a rendszerváltás óta először – kormányzati pozícióban lehetett maradni. Ami másfelől Gyurcsány Ferenc személyes sikere, aki a baloldal vezérévé nőtte ki magát, és ellenzéki ellenfele fölé tudott kerekedni. Így megint többen lettek azok, akik nem akarták Orbán Viktort a kormányfői székben látni, mint ahányan akarták.
A Fidesz vereségében más okok is közrejátszottak. Rossz következtetéseket levonva a négy évvel ezelőtti választásokból, most ők tettek az ígéretek halmozására. Ezzel azonban éles ellentmondásba kerültek az egész ciklus alatt gerjesztett válságpszichózissal, majd depressziókampányukkal, és hiteltelenné váltak (bár ez aligha befolyásolta törzsszavazóikat). Az a tény azonban, hogy a Fidesz már az első fordulóban elvesztette annak lehetőségét, hogy egyedül alakítson kormányt, s az MDF bejutott a parlamentbe, megrendítette a pártvezetést. Erre az esetre nem készült forgatókönyv. Mire kiszámolták, hogy egyedül nem tudnak nyerni, s a kormányváltáshoz szükségük van Dávid Ibolyára és pártja támogatására, az elnök asszony gondolatai már egészen máshol jártak. Fontosabb volt számára Orbán miniszterelnökségének megakadályozása, mint a kormányváltás. Fejre állt a számtani és a politikai logika, a Fidesz üzenetei célt tévesztettek, az ellentmondásos döntések a „vezér” szerepéről megzavarták a szavazótábort, a gyakorlatban is megbukott az egy a tábor, egy a zászló rendező elve. Megtört az Orbán-varázs, nem sikerült megismételni a négy évvel ezelőtti mozgósítást.
A szocialisták – kormányzati pozícióból – nem mentek bele a Fidesz által diktált ígéretlicitbe, de nem is azzal a programmal kampányoltak, amelynek a végrehajtásába halaszthatatlanul bele kell kezdeniük a liberálisokkal együtt. Gyurcsányra építve elővették az Új Magyarország víziókban gazdag programját, időben bizonytalan, de EU-forrásból majd biztosan megvalósítható fejlesztéseket ígértek. Ezzel nem sokat kockáztattak, s szinte végig érezni lehetett: arra koncentrálnak, nagyot ne hibázzanak. Ez végül is – a tudottan erős városi mozgósítási potenciáljukkal – bejött, s mindemellett profi módon működött az SZDSZ-szel a választási szövetség.
A győztes miniszterelnök június közepére tervezi a második Gyurcsány-kormány megalakítását, azaz kihasználja a rendelkezésére álló időkeretet. Hallani reformcsomagról, a költségvetési kiigazítás pontjairól, amelyekről a kormányfő aláírással szentesített megállapodást kíván kötni a koalíciós frakciók tagjaival, s csak ennek fejében vállalná a kormányzást. Mi úgy látjuk, az államháztartás rendbetételének megkezdése és a reformok beindítása halaszthatatlan, s ehhez keretet kínálhat a második Nemzeti fejlesztési terv és a konvergenciaprogram. Erről lehetne majd társadalmi-gazdasági megállapodást kötniük a jövedelemtulajdonosoknak – állam, munkaadók, munkavállalók –, s ezt megerősíthetné egy politikai megállapodás, különös tekintettel a kétharmados törvényekre. Egy ilyen forgatókönyvet együttműködően s eddig nem látott egységben támogatnának a hazai gazdasági érdek-képviseleti szervezetek. Húzzanak hát bele!
A szerző a Világgazdaság főszerkesztője
