Porhintés

Nem mindegy, hogy valakit csiklandoznak vagy késsel operálnak. Mert míg az előbbi aktus eredménye a kacagás, az utóbbié a fájdalom. Az életmentés, a gyógyulás reményében hozott áldozat. Hogy miért éppen ez jutott eszembe Katona pénzügyi államtitkár tegnapi kijelentéséről, nem tudom...

De abban biztos vagyok, az idei költségvetést csupán az igazgatási költségek megnyirbálásával megmenteni már nem lehet. Itt operálni kell. Ezt diktálja a helyzet, ezt várják a piacok, az elemzők. Ámbár utóbbiak között már egyre többen kételkednek abban, hogy az új kormány felvállalja a megszorításokat, s inkább a piac tisztító tüzére tesznek. Ha ez történik, annak még nagyobb ára lesz.

Hiteltérdemlők vagy hiteltelenek-e a Fidesz kampányfőnökének értesülései a valószínűsíthetően újrázó szocialista-liberális kormány vélelmezett pótköltségvetéséről, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy a tényleges kiigazításhoz nagyjából olyan riasztóan hangzó – bevételnövelő és kiadáscsökkentő – intézkedések szükségesek, mint amelyek fölemlítődtek. S ennek terhein valamennyi jövedelemtulajdonosnak – az államnak, a vállalatoknak, a lakosságnak – osztoznia kell. A politika számára jószerivel csak abban nyílik mozgástér: hogyan ossza el a terheket, milyen prioritásokat érvényesítsen. Az ebben az évtizedben egymást váltó kormányok folyamatosan túlköltekeztek az állam eladósodásának terhére, ezért egyszer vezekelni kell. Most jött el az ideje.

Mindeközben a választási kampányban a porhintés dominált. Ezt a piaci környezet beletörődve tudomásul vette, s türelmének júniusig, az új kormány megalakulásáig szabott határidőt. Az ismétlésre aspiráló kormányfőtől és környezetétől csupán ezoterikus ráutalások érkeznek a költségvetés konszolidációjára és a reformok beindítására vonatkozó elszántságról, miközben töretlenül dúl – mindkét oldalról – a választók megtévesztése. A forinton már látszik, mit gondol erről.