A konjunktúra lovagjai

A jól ismert egyensúlyi problémák ellenére a magyar gazdaság reálgazdasági teljesítményére nem lehet különösebb panasz. Ha eltekintünk attól az ?aprócska? zavaró tényezőtől, hogy a növekedés hosszú távon fenntarthatatlan szerkezetben történik, akár elégedettek is lehetnénk ? a múlt héten megjelent konjunktúramutatók is ezt igazolják.
Az első negyedévben ? a munkanaphatással korrigált mutató szerint ? a GDP 4,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakában regisztrált szintet. Ez az ötödik egymást követő negyedév, amikor a bruttó hazai termék 4-4,5 százalékos éves bővülést jelez, ezzel a magyar gazdaság tartja három százalékpontos növekedési előnyét az eurózónával szemben. Szépséghibát csupán az jelenthet, hogy eközben több régióbeli gazdaság jelentősen gyorsult az utóbbi időszakban. Csehország tavaly, Szlovákia pedig tavalyelőtt magasabb növekedési pályára állt, várhatóan az idén is hat százalék feletti tempót produkálva. Így a mi GDP-bővülési adatunk egyáltalán nem számít magasnak a térségben, sőt a nyolc régiós EU-tag között az utolsó harmadban van.
Növekedésünk motorja az ipar, amely igen jól kezdte az évet. Nagyon valószínű, hogy ebben az évben az ipar tíz százalék feletti éves átlagos emelkedést ér el. Ez utoljára az 1997?2000 közötti ?növekedési aranykorban? volt jellemző. A konjunktúra tartósságára utaló jel, hogy márciusban csaknem másfélszer akkora volumenben köttettek új exportszerződések, mint egy éve, és a teljes rendelésállomány is 25 százalékos bővülést mutat.
Kevésbé jók a kilátásai az építőiparnak. Ugyan az első negyedév 7,9 százalékos emelkedése nem számít rossznak, a dinamika mégis alig fele a tavalyinak. Így szinte biztosra vehető, hogy megszakad az a rendszerváltás óta tartó ?hagyomány?, hogy a választási években a legnagyobb a növekedés. MI