A piac nem kegyelmez

A lépéseken aligha csodálkozhatunk: egy cég éppen azért ér többet a magántőkének, mint az államnak, mert képes a pazarló gazdálkodás felszámolására. Márpedig a költségek megnyirbálása valakinek mindig bevétel- (fizetés-) kiesést okoz.
Az állami kézben nyilvánvalóan nem mindig üzleti alapon vezetett cég mostani belső átalakítása minden bizonnyal az új részvényes érdekeit szolgálja, különben minek is hajtanák végre. Tehát szigorúbb életre kell készülniük a dolgozóknak és a beszállítóknak egyaránt.
Az ellenzék látszatfelháborodását, amely a bejelentést követte, semmiképp sem érdemes komolyan venni. Eddig is világos volt, hogy a magánosítás a repteret üzemeltető céget érintette, annak minden eszközével, megtoldva az ingatlanok 75 éves használati jogával. Nyilvánvaló volt, hogy csak ez utóbbiak maradnak tartósan állami kézben, minden más az új tulajdonos „szabad prédája” lett. Ezért a magánosítási szerződés részleteinek napvilágra hozatala helyett inkább néhány egyszerű kérdés megválaszolását kellene kérni a kormánytól.
Alighanem joggal tételezhetjük fel ugyanis, hogy a BAA szakmai tulajdonosként saját vagyoni helyzetének javításán ügyködik. Ebből következően a reptér hatékonyabb működtetéséhez egyáltalán nem volt szükség a földi kiszolgálás és a minibusz-szolgáltatás megszerzésére, azok csak felesleges sallangok voltak a privatizációra kínált cég nyakán, hiszen mások hatékonyabban tudják e tevékenységeket végezni.
Ha ez így van, joggal vetődik fel a kérdés: vajon a privatizáció előkészítői miért nem tudták, hogy e funkciókat a cégről leválasztva, külön eladva az állam magasabb bevételhez juthatott volna? Vajon miért nem az állam adta el e tevékenységeket az azokat a lehető leghatékonyabban működtető cégeknek, akár már évekkel korábban? Biztos, hogy egy csomagban eladva lehetett a Budapest Airport Rt.-ért a lehető legnagyobb árat kapni?
Részben ehhez kapcsolódik a második kérdés is. Turisztikai szakemberek régóta sürgetik már a reptéri gyorsvasút kiépítését, ám ezek a tervek – hiába az önjelölt tőkeerős vállalkozó vagy a már több mint félkész koncepciók – sorra elbuknak a politikai csatározásokban. Eközben a még állami cégként a reptéri hiénák megfékezéséért vajmi keveset tevő BA legalább a megfizethető, de a Nyugaton működő vasutaknál így is jóval drágább minibusz-szolgáltatással segített a közlekedésben. Amíg a tevékenység közkézen volt, egy esetleges értékesítésnél könnyen ki lehetett volna kötni, hogy a buszokat legalább a majdani gyorsvasút elkészültéig, reális áron és minőségben működtetni kell. Most azonban a BAA adja majd el a tevékenységet, s mivel mindenféle kötöttség csak lejjebb nyomhatja az árat, a cég aligha ír a majdani megállapodásba a köz érdekét szolgáló követelményeket. Ez nem jelenthet veszteséget azoknak, akik védelmére az állam volna hivatott?
Nem nehéz ugyanis végiggondolni: csak annak a cégnek érhet többet a minibuszüzletág, amely vagy a fuvarozás megszervezéséhez ért jobban, vagy valamilyen szinergiát képes elérni. Például a szintén megpályáztatott reptéri taxiszolgáltatást majdan elnyerő cégnek jó üzlet lehet megszerezni a most olcsóbb konkurenst, s jókora áremelést végrehajtani: az alternatív szolgáltatók hívószámait nem ismerő, a magyaroknál pénzesebb külföldi utasok majd úgyis csak ugyanazon vállalkozás autói és buszai közül választanak. Illúzió arra számítani, hogy a piaci erők leszorítják a minibusz-szolgáltatás árait. Az áremeléseiket még inkább elősegítő új belépési korlátok kiépítésén (a kiadott taxiengedélyek korlátozásán) munkálkodó taxisok nem jelentenek igazi alternatívát, a reptéri iroda nélkül pedig egyetlen alternatív kisbuszhálózat sem tud életképes lenni.