Az erős euró irányába mozdul-e el Európa?

A bankvezető korábban többször ellenezte az euró árfolyamának emelkedését, most azonban erre több újságíró firtatása ellenére sem volt hajlandó. Vajon azt jelenti-e ez, hogy Európában a hangulat az erősebb euró javára változott meg? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy az EKB érvényt szerez azon politikájának, amely szerint árfolyamkérdéseket semmilyen körülmények között nem kommentál?

Van két tényező, amely az árapály lehetséges fordulására utal. Az egyik a jelenleg magas olajár, a másik az erőre kapó európai fellendülés, amely eljuthat odáig, hogy nem a kivitel lesz a növekedés egyetlen forrása. A nyersolaj, illetve a színesfémek – a réz, az alumínium és a horgany – árának magasba szökése után az erősödő euró amolyan pajzs módjára óvja az EU-ban erősödő fellendülést. Az említett nyersanyagok árát eredendően dollárban jegyzik. Mivel azonban az euró erősödött az amerikai valutához képest, ezért az olajnak és a színesfémeknek a közös valutában kifejezett árai lassúbb ütemben növekedtek, mint az eredeti dollárárak. Amint folytatódik a nyersanyagok dollárban kifejezett árának emelkedése, úgy fokozódik Európának az erős valutához fűződő érdekeltsége.

Az eurónak az utóbbi időben tapasztalt erősödése egyúttal a – gazdasági aktivitást döntően meghatározó – hosszú lejáratú kamatok szintjének leszorításához is hozzájárult, annak ellenére, hogy az euróövezetre érvényes inflációs várakozások valamelyest romlottak az utóbbi időben. Áprilisban az inflációs várakozások nagyjából egyidejűleg emelkedtek az euró árfolyamával. Ezzel párhuzamosan a német államkötvények hozama alig mozdult, jóllehet az inflációs kilátások romlása miatt itt ugrásszerű növekedésre lehetett volna számítani.

Ha Bush és Bernanke miatt a befektetők egy bizonyos ponton elveszítenék a bizalmukat az amerikai pénzügyi befektetések iránt, akkor az erős euró segíti megvédeni ennek következményeitől az európai kamatszintet. Egyes politikusok, sőt jegybanki vezetők mégis félnek az egységes valuta árfolyamának emelkedésétől, mert attól tartanak, hogy az euró további drágulása megfojtja a kivitelt, ennek révén pedig gyengíti a gazdasági összteljesítményt. Ez a félelem azonban várhatóan alábbhagy, amint az európai fellendülés – az exporton túl – a gazdaság további, belső szektoraira is kiterjed, márpedig tény, hogy vannak erre utaló jelek. Felmérések igazolják, hogy az euróövezet egészében növekszik az üzleti bizakodás, arra utalva, hogy küszöbön áll egy belső beruházási boom. Hasonlóképpen, az EKB új növekedési prognózisa is a belső gazdaság erősödésére utal. A következő hónapokban várhatóan elillan az a félelem, hogy az euró erősödése miatt elpusztul az egyetlen, aranytojást tojó tyúk.

Természetesen nem lehet elvárni, hogy mindenki egyformán lelkesedjen az erősebb uniós valutáért. Az euróövezet egy hatalmas térség, különböző nemzetekkel, kultúrával, történelemmel és gazdasággal. Németország történetéhez hozzátartozik az erős márka és a versenyképes gazdaság, ezért itt várhatóan jobban örülnek az erős eurónak, mint a korábban gyenge valutájú és kevésbé versenyképes exportszektorú Francia- és Olaszországban.

Az egységes valuta puszta léte önmagában nem garantálja, hogy mindenki egyetért abban, milyen legyen annak az értéke. Mindemellett azonban a korábban gyenge valutájú tagországokban is megfigyelhetők olyan változások, amelyek arra utalnak, hogy mind a politikai szférában, mind a közvéleményben érlelődik az erősebb euró irányába mutató fordulat. Erre utal például a legutóbbi olaszországi választásokon a Romano Prodi által vezetett balközép koalíció győzelme. Az előző, Silvio Berlusconi által irányított jobboldali kormány egyik fontos bázisát adta az Északi Liga, amely nemcsak gyenge eurót sürgetett, hanem azt is szorgalmazta, hogy Olaszország egyszer és mindenkorra lépjen ki az euróövezetből. Ez a párt kiesett a hatalomból. Ugyanez történt magával Berlusconival, aki azért szorgalmazta a gyenge eurót, hogy kompenzálni lehessen az olasz gazdaság gyenge hatékonyságát és a reformoknak a hivatali idejében látott teljes hiányát. Prodi, a meggyőződéses Európa-párti politikus esetében kevéssé várható, hogy előnyben részesítené a gyenge eurót. Olaszországban további biztató változás, hogy az ottani központi bank élére Mario Draghit állították. A szakember, aki az MIT egyik rangos közgazdásza, előnyben részesíti a gazdaság megreformálását, és érzékelni tudja, hogy ennek előbbre vitelében milyen fontos szerepe lehet az erős eurónak. A gazdasági reformokat valamiképpen finanszírozni kell, ha pedig a forrásoknak legalább részben az EU-n kívüli térségekből kell származniuk, akkor előnyös az erős euró. Draghi a korábbi központi banki elnök, Antonio Fazio helyébe lépett, akinek az olasz bankszektorban kifejtett protekcionista praktikái az országba irányuló tőkeáramlást ugyanúgy fékezték, mint ahogy nyomás alá helyezték az eurót.

A jelenlegi, globális gazdasági környezetben az erős euró melletti érvek egyre nyilvánvalóbbakká válnak. Trichet úrnak a májusi EKB-sajtótájékoztatón – az erősödő euró ügyében – tanúsított némasága ennek az új realitásnak a hallgatólagos elismerését jelentheti.

A szerző a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vezető kutatója

Copyright: Project Syndicate, 2006

@ www.project-syndicate.org