Karrier-tanácsadás a huszonegyedik században

A diákoktól hallottak alapján széles körben elterjedt az a félelem, hogy a modern, információs technológia által uralt globális gazdaságban a munkahelyek olcsó tömegállásokká válnak. Amiatt aggódnak, hogy az eljövendő időkben magasan képzett szakembereket is válogatás nélkül vesznek fel és bocsátanak el, azaz adják és veszik a munkaerőt, mint az árucikkeket, a tonna rezet vagy a fagyasztott pulykát. Attól félnek, hogy a munkahely által nyújtott sikerélmény is károsodik, mert ha ott csak a létező technológiát kell ismerni, akkor az adott beosztást bárki – akár egy számítógép is – el tudja látni.

Korábban általános volt a vélekedés, hogy a számítógép csak az alacsony képzettséget követelő munkahelyeknek árt, a diákjaim azonban ezt másként látják. Az orvosi szakértelmet ma már bizonyos mértékig helyettesítik a számítógépes diagnosztikai-szakértői rendszerek, amit pedig hajdan tervezőmérnökök végeztek, azt ma számítógépes (CAD) tervezőrendszerek látják el. A diákjaim attól félnek, hogy ez az irányzat folytatódik, a nyomában pedig szertefoszlik az állásbiztonság, csökkennek a fizetések, bizonyos munkakörök pedig egyszer és mindenkorra megszűnnek.

Egyes tanulók felismerték, hogy jobb venni és eladni, semmint vétetni és eladatni, ezért üzleti, pénzügyi vagy jogi pályára törekszenek. Olyan készségeket keresnek, amelyek révén inkább a menedzselők, semmint a menedzseltek között maradhatnak. A nagyfokú specializáltságot igénylő pályákat, mint amilyen az orvosé vagy a tervezőmérnöké – amely nem készít fel valakit a nemzetközi gazdaságban való navigálásra –, különösen sebezhetőnek tartják az olcsó tömegállássá válás szempontjából.

A kérdés az, hogy a diákoknak tényleg tartaniuk kell-e az állások elértéktelenedésétől. A munkaerőpiaccal foglalkozó közgazdászok kimutattak olyan irányzatokat, amelyek megerősíthetik a tanulók félelmeit, de nem támasztják alá az általuk levont végső következtetéseket. Egy nemrég megjelent könyvében Frank Levy és Richard Murnane (The New Division of Labour) az 1960-as évekig visszamenően besorolta az állásokat aszerint, hogy milyen igényt támasztanak a gondolkodás és a kreativitás iránt. Különösen azokat a rutinfoglalatosságokat vizsgálták, amelyeket elvben jól programozott számítógéppel is el lehet látni, akkor is, ha azok komplexek és nehezek. Kimutatták, hogy az Egyesült Államokban jóval ritkábbá váltak a manuális és szellemi rutinmunkát igénylő feladatkörök, amelyeket tendenciaszerűen kezdtek számítógéppel ellátni.

Egy fontos vonatkozásban a két szerző kutatásai igazolták a diákjaim aggályait. A kimutatott trendek azonban csak veszélyeztetett foglalkozásokra, iparágakra és képzettségi szintekre utaltak, ahhoz nem adtak kapaszkodót, hogy milyen szakmát kell választani, és ahhoz mennyit kell tanulni. Erről Levy és Murnane csak annyit közölt, hogy a legígéretesebb jövő azon karrierek előtt áll, amelyek vagy nagy szakértelmet követelő gondolkodáson vagy a komplex kommunikációs készségen alapulnak. A szakértői gondolkodás annak megértését jelenti, hogy miként kell olyan problémákat kezelni, amelyeket nem lehet a régi megoldási sémákba gyömöszölni. A komplex kommunikációra való készség feltételezi bizonyos eszmék megértését, azok társadalmi jelentőségének a felmérését és elfogadtatását, amit a számítógép képtelen megtenni.

Ha fiatal emberek megfelelően irányítják az erőfeszítéseiket, akkor ezeket a készségeket az egyetemi tanulmányaik bármelyik szakán megszerezhetik. Azok pedig, akik a felsőoktatásban eltöltött éveiket arra szánnák, hogy kedvelt szakmájuk egy részterületén elmélyült technikai ismereteket szerezzenek, rosszul tennék, ha feladnák az álmaikat. Az üzleti, pénzügyi vagy jogi szakterületen végrehajtott specializálódás ugyanis nem véd meg senkit a munkahelyének olcsó tömegállássá változásától. Mert ez utóbbi területek szakembereit a nagyvállalati vezetők ugyanúgy adják-veszik, mint a technikában jártas szakértőket. Az üzleti világban ugyanis aligha jut bárki is csak úgy a csúcsra.

A diákoknak azt kellene szem előtt tartaniuk, hogy önmagukat a dolgok mély megértésére sarkallják, nem pedig a választott szakismeretek puszta memorizálására, mert csak így tölthetik be az igazi szakértői szerepet, bármilyen foglalkozás mellett kössenek is ki. Emellett természetesen el kell sajátítaniuk a kommunikációs készséget, amely a sikeres karrier hasonlóan kulcsfontosságú kelléke.

A jó végzettség megszerzése ily módon annak a megtanulását jelenti, amelyet valaki érdekesnek és lebilincselőnek tart, szóljon az a pénzügyekről vagy az orvostudományról. A diákoknak nem kellene olyan sokat aggódniuk, inkább merüljenek bele abba, amit szeretnek, és tanulják meg kedvelni azokat az embereket, akiket az adott szakterületen találnak. Ami számukra egy megengedhetetlen luxusnak tűnik, az valójában olyan szükséglet lehet, amelynek az elvetését nem engedhetik meg maguknak.

Copyright: Project Syndicate, 2006

@ www.project-syndicate.org