Konszolidációs kényszer az acéliparban

Az acélgyártói kapacitások méretét jellemzi, hogy a dunaújvárosihoz hasonló nagyságúakat Amerikában minikohónak hívják, Kínában pedig egyre inkább sehogy, mert a felszámolásukról döntöttek. (Kínában tízmillió tonnásnál kisebb kapacitás létesítését már nem is engedélyezik, a meglévő kisebbeknek pedig sürgősen egyesülniük kell.) Szakmailag persze van létjogosultságuk a Dunaferr méretű, évi kétmillió tonna körüli kapacitású acélgyártóknak is. A nagyoknál gyorsabban, rugalmasabban tudják kiszolgálni a vevőket, s alkalmasak arra, hogy ráálljanak valamely speciális, kisebb mennyiségben keresett, de drágább minőség előállítására. A piaci tendenciákat azonban nem alakíthatják, legfeljebb kihasználhatják.

Ma néhány tízmillió tonna gyártókapacitással a háttérben lehet az acéliparban harcba szállni azért, hogy ki fújja a passzátszelet. Az ennél kisebb társaságok részéről egymás felfalása mindössze az arra való előkészületüket jelenti, hogy – bár ők vélhetőleg nem így fogalmaznak – felvásárlásra érdemes célpontjává váljanak valamely nagy társaságnak. A végállapot egyes szakértők szerint akkor alakul ki, ha létrejön két, 100-100 millió tonnásnál nagyobb gyártókapacitás, továbbá négy-öt 50 millió és négy-nyolc 25-30 millió tonnás. (Végállapot helyett persze jobb huzamosabb időre stabilnak ígérkező helyzetet mondani.)

Egészen a közelmúltig úgy volt, hogy rövidesen létrejön az egyik ilyen 100 millió tonnás óriás. A szakma addig legnagyobbja, az indiai hátterű, Hollandiában bejegyzett Mittal akarta 60 millió tonnás kapacitásához megszerezni a második helyezett luxemburgi Arcelor 53 millió tonnáját. Utóbbi cég azonban nem akart erőszakos kérőjével összebútorozni. Úgy tért ki a még januárban tett felvásárlási szándék elől, hogy a hét végén bejelentette: összeáll régi, bevált partnerével, az orosz Szeversztallal. Annak 17 millió tonnás kapacitását figyelembe véve egy évi 70 millió tonna acél előállítására képes konglomerátum születik, ez mostantól a világ legnagyobb acélgyártója.

A Mittallal folyó küzdelem ezzel még nem dőlt el. Az indiai társaság ellenlépésként közölte, maga is oroszországi fúzióra készül. Lehetőségként a nagy készletekkel rendelkező magnyitogorszki acélművet emlegetik az elemzők.

Oroszország azonban csak az aktuális csörték helyszíne, nem ott dől el a világ acéliparának a sorsa. Az elemzők továbbra sem temetik a Mittal és az Arcelor fúzióját, annak ipari ésszerűségét emlegetik. A fúzióra egyébként később még sor is kerülhet, csak javít rajta, ha addigra egy-két orosz cég is lesz a csoportban. Az indiai és a luxemburgi cég tevékenysége egyrészt földrajzi szempontból tűnik észszerűnek. A Mittal Amerikában és a feltörekvő országokban szerzett pozíciói kiegészülnének az Arcelor európai bázisaival. Nem vesznének össze a vevőkön sem: az előbbi cég a kevésbé igényes tömegáru, utóbbi a speciális termékek piacán erős. A Mittalnak nagyon jót tenne az Arcelor általi erősödés abból a szempontból is, hogy háromszor akkorára nőne, mint legközelebbi fő riválisa.

Japánt és újabban Indiát egyre több szakértő fontosabb acélipari és -piaci tényezőnek tekinti, mint Kínát. Utóbbi az elmúlt években annyi nyersanyagot és energiahordozót falt fel, amennyihez csak hozzáfért. Erős keresletével tavaly abszolút csúcsokra kényszerítette az acél árát. Gazdaságának növekedési üteme azonban nemigen tartható, szakértők szerint a túlfűtöttséget hamarosan lassulás követi.

Ha nem is Kínában, feltehetően az ázsiai térségben jön létre az a bizonyos másik 100 millió tonnásnál nagyobb kapacitású acélóriás. Nehéz megjósolni, pontosan hol. A mostani vállalati méretek alapján viszont biztos, hogy többlépcsős fúziósorozatnak leszünk tanúi, mert ma nincs két olyan acélgyártó, amely együtt elérné a 100 millió tonnát. A Mittal és az Arcelor mögött a harmadik és a negyedik legnagyobb kapacitása a japán Nippon Steelnek és a dél-koreai Poscónak van, de együtt is csak 64 millió tonnát tudnak összehozni.

A növekedésnek pedig van tere. Az elmúlt száz évben bővült a világ acél iránti kereslete, a mostani igény évi egymilliárd tonna körüli. Az iparág említett nagy beruházásigénye, az invesztíciók lassan megtérülő volta, az acéltermékek iránti kereslet ciklikussága mind-mind annak kedvez, hogy a szakma nagy, erős társaságokból álljon. Mindezek tetejébe a dráguló szállítás újabb beruházásokra ösztönzi az acélgyártókat. Jobban megtérülnek a fuvarozás költségei is, ha a cégek nagyobb hozzáadott értékű, azaz jobb minőségű termékeket gyártanak, illetve áruikat maguk dolgozzák fel félkész terméknek.

Az így megerősödő német acélgyártó – a Ferroglobuson keresztül – a hazai acélkereskedelem legerősebb szereplője lenne.

Az így megerősödő német acélgyártó – a Ferroglobuson keresztül – a hazai acélkereskedelem legerősebb szereplője lenne.-->