Május 1-jei szeg a jóléti állam koporsójába

Való igaz, néhány régi EU-tagállam az eredetileg kétéves – és 2011. április végéig meghosszabbítható – átmeneti időszak mellett döntött a munkavállalási célú bevándorlás korlátozása céljából. Ez a tilalom azonban nem vonatkozik az önfoglalkoztatókra vagy azokra, akik nem dolgoznak. Ilyen személyek már ma is teljes migrációs szabadságot élveznek. Miközben a direktívának a foglalkoztatott és az önfoglalkoztató személyek vándorlására vonatkozó szabályai alig különböznek a korábbi uniós előírásoktól, addig a nem dolgozó EU-polgárok migrációját és jóléti ellátását meghatározó jogokat lényegesen kiterjesztették. A direktíva szerint bármely európai polgárnak joga van arra, hogy maximum öt évre szóló tartózkodási engedélyt szerezzen bármely tagállamban, s ezt követnie kell az állandó tartózkodási engedély megadásának. Ez elvileg azt jelenti, hogy az inaktív migránsok is ugyanolyan szociális-jóléti juttatásokra jogosultak, mint a célország bármely más polgára.

Bizonyos védelmi rendelkezéseket természetesen tartalmaz az adott direktíva, hogy az első öt év során korlátozza a visszaélést a jóléti szolgáltatásokkal.

Megkövetelhető például, hogy a tartózkodási engedélyért való folyamodás során a külföldi megfelelő betegbiztosítási igazolást vagy az ötéves tartózkodásra elegendő pénzügyi forrás meglétéről szóló bizonyítékot mutasson fel. Az azonban nem világos, hogy ezeknek az igazolásoknak mit kell tartalmazniuk. A direktíva preambuluma például meghatározza, hogy a fogadó állam nem hivatkozhat a hiányos pénzügyi eszközökre a tartózkodási engedély elutasításakor, mert ez elfogadhatatlan diszkrimináció lenne.

Az új szabályozás mindezek ellenére is kiterjeszti a bevándorló jogait már a tartózkodásának első ötéves időszakában is, mert nem lehet például visszatoloncolni a saját hazájába, mint azt korábban tették. Ehelyett a jóléti államnak rendelkezésére kell bocsátania a szükséges szolgáltatásokat, és már csak „ésszerűtlen” követeléseket lehet elutasítani, ennek meglétét pedig az államnak kell bizonyítania. A lakhatási engedély lerövidítésére sincs lehetőség arra való hivatkozással, hogy az érintett időközben szociális segélyért folyamodott.

Ha lejárt a legális helyben lakás első öt éve, akkor a bevándorló automatikusan jogot szerez az állandó tartózkodásra. A fogadó ország ezt akkor sem tagadhatja meg, ha az érkezőnek nincs egészségbiztosítása vagy nincs miből megélnie. A bevándorló ettől kezdve maradéktalanul jogosult mindazokra a juttatásokra, amelyek az ott lakókat megilletik.

Az új direktíva rendelkezéseinek kihasználása különösen vonzó lesz a kelet-európaiak számára. Az átlagos nominális bérek a nyolc posztkommunista országban csak mintegy ötödét érik el a nyugat-európainak, de a Nyugaton fizetett szociális segélyeknek is csak a negyede és a fele közötti szinten ingadoznak.

A reálértéken számított életszínvonal-különbségekben nincs ekkora eltérés, az azonban ennek ellenére nagy vonzerőt gyakorol, főleg a románok és a bolgárok esetében, akik 2007-ben csatlakoznak az EU-hoz. Itt a névleges bérek a nyugat-európainak mintegy hét százalékán állnak.

Nyugat-Európában már három évtizede tart az indirekt bevándorlás, miután a bőkezű szociális segélyek mesterségesen megemelték a bérszínvonalat a képzetlen munkaerő számára, s ez erősítette az ideirányuló migrációt. A bevándorlók kiszorították a helyi munkaerő azon részét, amely előnyben részesítette a segélyt az újonnan jöttek versenyével szemben. Az uniós direktíva az eddig közvetett bevándorlást közvetlenné teszi.

Mindez elvezethet magának a jóléti államnak az eróziójához. Mivel egyik nyugati állam sem akar jóléti bevándorlást, és jogilag nem tehetnek különbséget az ott lakók és az érkezők között, ezért elkezdik csökkenteni a juttatásokat. Európa ezzel belép a kompetitív elrettentés hosszú időszakába, ennek során fokozatosan feladja a régi szociális értékeket.

Azt is látni kell, hogy lesznek ezzel szemben ható politikai erők, amelyek az európai szociális és jóléti rendszerek harmonizálása irányában mutatnak. A francia és a holland népszavazáson elbuktatott EU-alkotmányból árad ennek a megközelítésnek a szelleme. Balszerencsére azonban a harmonizálás a bérpótló kifizetésekre lesz alkalmazva, s ez a minimálbérek uniformizálása irányában hat. Ismerve az unió gazdasági heterogenitását, a dolgok ilyetén kimenetele inkább a munkanélküliséget növeli majd.

Ezen ijesztő hatások elkerülésére még mindig van elég idő. Ehhez azonban meg kell változtatni a szabad mozgásról szóló direktívát, mégpedig oly módon, hogy a migrációs szabadság ne jelentsen automatikus jogot a szociális juttatásokra. Ha a nem dolgozó migránsok szociális ellátásáért az eredeti hazájuk lenne felelős, akkor meg lehetne állítani a nyugati jóléti állam erózióját. Mindez azonban azt jelentené, hogy lényeges irányváltást kellene végrehajtani az EU szociális politikájában, beleértve az alkotmánytervezet felülvizsgálatát.

A szerző a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet igazgatója