Időhúzás az EU-csúcson

Nagyjából ez a taktikájuk az EU állam- és kormányfőinek a ma kezdődő brüsszeli csúcson az unió jövőjével, illetve az elbukott alkotmánytervezettel kapcsolatban – állapította meg találóan a Handelsblatt szemleírója. Az EU vezetői ugyanis arra készülnek, hogy újabb egy évvel meghosszabbítják az úgynevezett reflexiós időszakot: vagyis azt a gondolkodási periódust, amit az alkotmány tavalyi franciaországi és hollandiai leszavazása után indítottak el a hogyan továbbról. Offenzíváról szó sem lehet, folytatódik a biztonsági játék.

Vannak persze olyanok is a csapatban, akik bátrabban szeretnének játszani. A csütörtök–pénteki brüsszeli csúcson a soros elnök Ausztria kancellárja például azt szeretné elérni, hogy legkésőbb 2009-ig rendeződjön a Franciaországban és Hollandiában tavaly népszavazáson elutasított alapokmány helyzete. Wolfgang Schüssel szerint az EU-nak ki kell mondania: sürgősen meg kell reformálnia intézményi és szavazati rendszerét. Németország, amely a legtöbbet profitálna az alkotmány által javasolt új szavazati rendszertől, szintén felgyorsítaná az alkotmány rendezésének ügyét. A legtöbb tagország azonban nem tartja szükségesnek, hogy határozott menetrendet jelöljenek ki az alkotmány egyes elemeinek átmentésére. Franciaország és Nagy-Britannia áll azoknak az élén, akik egy évvel kitolnák a gondolkodásnak álcázott semmittevést.

Pedig valahogyan vissza kellene nyerni az állampolgárok elvesztett bizalmát az EU-intézményekben, és ehhez bátor fellépésre, határozott vezetésre lenne szükség. Elsőként például annak kimondására, hogy az alkotmány megbukott. Már csak azért sem célszerű ezt tovább lebegtetni, mert egyre többen élnek majd a gyanúperrel, hogy a reflexiós periódus meghosszabbításának örve alatt előbb-utóbb mégis megpróbálják majd visszacsempészni az alkotmányt (esetleg más néven) a napirendre.

Annyi más területe van az EU-integrációnak, ahol még távolról sem jutott el az együttműködés erősítésének végső határára, ahol az integráció további mélyítése sikeres és népszerű lehet. Az uniós polgárok minden felmérés szerint kifejezetten vágynak egy valódi közös külpolitikára. Hatalmas tartalékok rejlenek a bel- és igazságügyi kooperáció erősítésében: a terrorellenes fellépéstől kezdve a rendőrségi együttműködésen át a vízum- és a menekültpolitikáig. A gazdaságról nem is beszélve: egységes társaságiadóalap, az uniós egészségbiztosítási kártya szolgáltatásainak bővítése, a fogyasztóvédelem erősítése, a határon átnyúló üzleti tevékenységek előtt tornyosuló megannyi akadály lebontása stb. Miért pont egy olyan témát kell erőltetni, amelyet már két alapító államban is leszavaztak?

Mert ez mindennek az alapja, nagyban megkönnyítené a döntéshozatalt, víziót adna az EU-nak – hallom máris az ellenérveket. Pedig, miként azt a Princeton Egyetem professzora, Andrew Moravcsik megállapította: az alkotmány nem a megoldásnak a része, hanem magának a problémának. A polgárok jó része számára az alkotmány a mumus. Ha bátran lemondana róla az EU, azt üzenné ezeknek a választóknak, hogy hallgat a szavukra, nem leváltani vagy átnevelni akarja őket, hanem elfogadja döntésüket. És talán néhányukat még meg is tudná ezzel nyerni az integráció ügyének. Rögtön kisebb lenne a sokat emlegetett demokratikus deficit is.

Az EU pedig egészen jól ellesz a jelenlegi alapszerződésekkel és a mostani intézményi felállással is. Az alapító atyák a római szerződéssel olyan maradandót alkottak, amely öt évtized után, megnégyszereződött országlétszám mellett is megfelelően működik. Sokan féltek, hogy a tíz új tag 2004-es felvétele után lehetetlenné válik a döntéshozatal, de ez nem következett be. A bővítés után az intézményeknek és a politikusoknak egyaránt sikerült alkalmazkodniuk a helyzethez. Ezt kellene végre megtenniük az alkotmány ügyében is. Ne a gól nélküli döntetlen legyen a cél.

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője