Pozitív üzenet
Két hetet késett a monetáris tanács megfelelő indoklása, de most végre itt van. A tegnapi, elvileg nem kamatdöntő üléstől sokan várták, hogy a monetáris politika döntéshozó testülete mégis emel egy nagyot az irányadó kamaton, hiszen a két héttel ezelőtti 25 bázispont látványosan kevésnek bizonyult az ideges piaci hangulat lehűtésére.
Emelés helyett azonban a jegybank előállt egy olyan indoklással, amely érthetővé teszi a kis lépések politikáját, és vonalvezetőként szolgálhat a piac számára. Három fontos eleme van a Magyar Nemzeti Bank közleményének. Az egyik, hogy a monetáris politika abban a hiszemben teszi a dolgát, hogy a kormány végrehajtja kiigazítási programját. Ezzel a jegybank olyan bizalmat szavazott meg a kormánynak, amelyet a piac az ismert hitelességi problémák miatt még nem tett meg. Ha úgy tetszik, tekinthetjük ezt a gazdaságpolitika támogatásának, de mindenképpen lényeges, hogy van már olyan meghatározó szereplő a piacon, aki a kiigazítási csomagot alapjában véve jónak tartja. Szinte üzenetként ér fel: tessék beárazni a stabilizációt!
A másik, eddig elsikkadó információ, hogy a jegybank kizárólag az inflációs célra koncentrálva hozza meg döntéseit. A program rövid távon emeli az árszínvonalat, ismeri el a tanács, de a jegybank úgy látja, hogy a 2008-as inflációs célt szem előtt tartva nincs szükség drasztikus lépésekre. A harmadik lényeges elem a fentiekből következve annak a kimondása, hogy a tanács a lassú, fokozatos kamatemelés mellett határozott, mintha csak a nemzetközi környezet változására reagálna.
A fentiekben közös pontnak számít, hogy a döntéshozók úgy tettek, mintha nem vették volna figyelembe a feszült piaci helyzetet. A taktika első körben bejönni látszik, hiszen a jegybanknak úgy sikerült a szigorú monetáris politika híveként beállítani magát, hogy közben kamatot sem kellett emelnie.







