Leszakadhatunk a régiós versenytársaktól
Érdemesebb tehát a – miénkhez sokkal jobban hasonlító – visegrádi országokkal összehasonlítani Magyarország fejlődési pályáját a GDP éves növekedése szempontjából. Ezekre az államokra egyaránt jellemző volt a kilencvenes évek elején az elavult termelési szerkezet, az exportpiacok jelentős részének elveszítése és a magas államadósság. A bővülési összehasonlításból két fontos következtetésre juthatunk: 1998-tól a legutóbbi évekig Magyarország növekedése – 2003 kivételével – meghaladta a régiós átlagot, és mindezt sokkal kisebb kilengések mellett, mint a többi gazdaság. Hazánknak sikerült a leggyorsabban kilábalni az elhúzódó gazdaságátalakítási válságból, és modernizálni a termelői szektort – főként a gyors privatizáció nyomán. A kiegyensúlyozott növekedést a térség legjobb tőkevonzó képessége alapozta meg, miközben az időszak nagy részében a többi országgal öszszehasonlítva a gazdaságpolitika is „növekedésbarátabb” volt.
A felzárkózási pályák összehasonlításakor jól látszik, hogy az EU átlagához viszonyítva mostanáig Magyarország faragott le a a régión belül a legtöbbet lemaradásából az elmúlt tíz évben. Eközben a legnagyobb előnnyel induló Csehország – többéves hanyatlás és stagnálás után – csak 2002-től kezdett felzárkózni; ekkorra értek be azok a reformok, amelyek serkentőleg hatottak a gazdasági szférára. Lengyelország 2000-ben kezdődött hároméves visszaesési időszakát szintén a helytelen gazdaságpolitika számlájára írhatjuk, ami miatt nem tudta lehagyni Szlovákiát a fejlettség tekintetében. Az Eurostat előrejelzése alapján az idén már mindhárom régiós vetélytársunk gyorsabban közelíti az unió fejlettségi szintjét, mint hazánk. A mi konvergenciánk 2004-től megtorpant, miközben a többi ország rég nem látott lendületet vett. A növekedési pályák jelentős eltérései ellenére viszont a vizsgált tíz év során végig ugyanaz volt a fejlettségbeli sorrend a visegrádi országok között, sem kitörésre, sem leszakadásra nem volt példa.
A jövőre nézve még a jelenleginél is kedvezőtlenebb a kép Magyarország számára; régiós társainknál most érnek be a kormányzatok piacbarát döntései, míg nálunk megkezdődik az utóbbi évek költekezése miatt szükségessé vált államháztartási kiigazítás. Eddig hazánk – egy főre vetítve – a legtöbb működő tőkét vonzotta az ország-
csoporton belül, de ez a helyzetünk már közel sem olyan stabil, mint egy-két évvel ezelőtt: a külföldi befektetőkért való versengésben többször látványosan alulmaradtunk az utóbbi esztendőkben. Az infrastrukturális viszonyok tekintetében még mindig előnyben vagyunk, de néhány éven belül ez is megváltozhat. További kockázatot rejt a felzárkózásunkra nézve, amit több szakértő is hangoztat: az utóbbi években túl gyors a nominális konvergenciánk, vagyis az árak és a bérek gyorsabban közelítenek a fejlett országokéihoz, mint a reálgazdasági teljesítményünk. Ez a jelenség több felzárkózó országban – például Portugáliában és Görögországban – is az egyik gátja lett a növekedésnek.
Előfordulhat-e tehát, hogy hazánk leszakad a régió többi országától? A válasz röviden: nem valószínű. E mellett több érv is szól: a még mindig viszonylag fejlett a gazdaságunk, s a termelési szerkezet is egészségesnek és versenyképesnek mondható. Ugyanezt támasztja alá, hogy a külföldi befektetők hajlamosak a régió államait egy kalap alá véve meghozni beruházási döntéseiket, mivel külső szemmel nem is tűnik annyira különbözőnek ez a négy ország, és sokszor csak pillanatnyi előnyök, kedvezmények billentik a mérleget az egyik vagy a másik irányba. Nem is nyugodhatunk azonban meg teljesen, mert a régióban volt már példa öt évig tartó stagnálásra is – éppen olyan kiigazítási időszakban, mint amilyen előtt most állunk. Sok múlik tehát azon, hogy gyorsan túl legyünk a szükséges reformokon, és lehetőség nyíljon gazdaságélénkítő lépésekre, különben a következő években – újra – a régió problémásabb felében találjuk magunkat.
