Pezsgőbontás a műkincspiacon

Csodálatos kép, megérdemelte – hallatszott a Vígszínház padsoraiban, amikor múlt pénteken a hazai árverések történetében rekordot jelentő összegért, 230 millió forintért ütötték le Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása (másképpen Randevú) című remekművét. A Kieselbach Galéria árverését vezető Winkler Nóra a szokásos „pörgés” helyett kimért tempóban, visszafojtott hangon sorolta az egyre feljebb kúszó liciteket, ezzel is jelezve: rendkívüli eseménynek vagyunk tanúi.

Volt oka az árverés után pezsgőt bontani Kieselbach Tamásnak. Rekord leütési ár, rekordösszforgalom, ennek a versenytársak nyomába sem értek. Egyesek szerint ugyan még többet érnének az élvonalbeli magyar festmények, ha a védetté nyilvánításból fakadó exporttilalom nem gátolná külföldi meg- és elismerésüket. Több jel is arra mutat azonban, hogy legtöbbre tartott művészeink – élükön a külföldön „karriert csinált” Munkácsyval – idehaza a legkapósabbak. Magyarul: ha a pénteken eladott Csontváry-kép nem lenne védett, akkor sem valószínű, hogy külföldön magasabb árat érne el.

A hazai műkincspiac egészének mutatói biztatók. A téli szezon azt mutatta, hogy a gazdasági növekedés lassulása, a kilátások romlása erre a szegmensre nem sok hatást gyakorol. Azt is látni kell azonban, hogy a töretlenül növekvő összforgalom egyre nagyobb hányadát szippantja magához néhány piacvezető cég. A kisebb házak árverési bevételei jó esetben stagnálnak, főleg akkor, ha a festményeknél kevésbé látványos műtárgypiacot tekintjük.

Gazdasági logikával ezt természetes folyamatnak tekinthetjük: a nagy halak megeszik a kicsiket. Kép- és műtárgyvásárlóként viszont a kisebb árveréseket sem érdemes leírnunk, mert ha valami 200 millió helyett 200 ezerbe kerül, akkor annak esztétikai értéke nem feltétlenül csak ezrede az előbbiének.